Interview with József Kajdi – Name list

1. epizód

Demszky Gábor: jogász, szociológus, szamizdatos ellenzéki a ’70–’80-as években, kezdetben szélsőbaloldali, maoista meggyőződésű értelmiségi. A demokratikus ellenzék egyik szervezője (pl. AB Független Kiadó). Az SZDSZ egyik alapítója, a rendszerváltás után az SZDSZ országgyűlési képviselője-, 1990–2010 között Budapest főpolgármestere.

Források:
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 312–318. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 159–162. o.

Stumpf István: Széchenyi-díjas jogtudós, szociológus, politológus, egyetemi tanár. A Bibó István Szakkollégium egykori – a Fidesz megalakulása idejében – igazgatója, majd a Századvég vezetője. A Fideszhez kötődő értelmiségi, 1998–2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető kancellária miniszter, később alkotmánybíró, majd kormánybiztos. 2024 óta a kormány Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja.

Források:
Stumpf István: Kormányzásváltás, Budapest, Századvég Kiadó, 2006, 41–46. o.
Gazsó Ferenc – Stumpf István: Változó elit Magyarországon, Budapest, Aula Kiadó, 1995, 101–105. o.

Kéri László: Politológus, szociológus, tanár, a késő Kádár-korban reformszocialista körökhöz közel álló elemző. A rendszerváltás után ismert politikai kommentátor, a pártrendszer és elitkutatás szakértője.

Források:
Kéri László: A magyar politikai elit, Budapest, Aula Kiadó, 1995, 52–58. o.
Gazsó Ferenc – Stumpf István: Változó elit Magyarországon, Budapest, Aula Kiadó, 1995, 101–105. o.

Bibó István: Széchenyi-díjas (posztumusz) jogi doktor, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, ’56-os államminiszter, a forradalom leverése után börtönbe zárták. A magyar demokratikus politikai gondolkodás egyik legfontosabb alakja; írásai (pl. a politikai hisztériákról) nagy hatással voltak az ellenzéki értelmiségre a ’70–’80-as években.

Források:
Bibó István: Válogatott tanulmányok I., Budapest, Magvető Kiadó, 1986, 312–320. o.
Rainer M. János: Bibó István élete és gondolkodása, Budapest, 1956-os Intézet, 2002, 97–103. o.

Fejes Zoltán: Jogi képzettségű szakértő; egyetemi tanulmányai során Kéri László tanítványa volt. A rendszerváltás időszakában a kormányzati szakértői háttérmunkában vett részt. Később Stumpf István kancellárminiszter helyettes kabinetfőnöke.

Kupa Mihály: Közgazdász, 1982-1984 között a Pénzügykutató Intézet igazgatóhelyettese. A rendszerváltás utáni első Antall-kormány pénzügyminisztere (1990–93). A piacgazdasági átmenet stabilizációs politikáinak egyik kulcsfigurája. 1991-1994, majd 1998-2002 között országgyűlési képviselő. 2001-2004 között a Centrum Párt elnöke.

Kupa László: Jogász, szociológus, egyetemi tanár, adjunktus, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja. Az 1980-as években hivatásos katona, tanár a Zrínyi Miklós katonai Akadémián, majd leszerelése után szociológiából egyetemi oktató a Pécsi Tudomány Egyetemen.

Donáth Ferenc: Agrártörténész, reformkommunista politikus, államtitkár, Nagy Imre körének tagja 1956-ban. A megtorlás után deportálták és börtönbe zárták, majd ’60-ban szabadult, a ’80-as években a demokratikus ellenzék egyik morális tekintélye; a későbbi szociáldemokrata hagyomány egyik hivatkozási pontja. 1985-ben ő volt az ellenzéki csoportok képviselőinek részvételével megtartott monori találkozó fő szervezője.

Csurka István: Kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus, az MDF egyik alapítója. 1985-ben az ellenzéki monori találkozón a vitaindító előadást ő tartotta. A ’90-es évek elején radikális nemzeti-konzervatív irányba fordult; 1993-ban megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP-et). 1990-1994. majd 1998-2002 között országgyűlési képviselő.

Források:
Csurka István: Néhány gondolat…, Budapest, Püski Kiadó, 1992, 5–12. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 572–575. o.

Csoóri Sándor: Kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a népi–nemzeti értelmiségi hagyomány meghatározó alakja. 1985-ben az ellenzéki csoportok monori találkozóján referátumot tart. Az MDF egyik megalapítója, szellemi holdudvarának fontos figurája a rendszerváltás idején. 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnöke.

Források:
Csoóri Sándor: Nomád napló, Budapest, Magvető Kiadó, 1987, 211–218. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 566–568. o.

Bauer Tamás: Közgazdász, egyetemi tanár, politikus, a demokratikus ellenzék tagja, az SZDSZ-egyik alapítója. 1994-2002 között országgyűlési képviselő. 2011-2014 között a Demokratikus Koalíció egyik alelnöke. A piacgazdasági reformok és a fiskális fegyelem következetes szószólója.

Kis János: Filozófus, a demokratikus ellenzék vezető gondolkodója. Az SZDSZ első elnöke; a liberális politikai filozófia egyik legfontosabb hazai képviselője.

Források:
Kis János: Az állam semlegessége, Budapest, Atlantisz Kiadó, 1997, 15–22. o.
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 285–289. o.

2. epizód

Király Zoltán: Újságíróból lett politikus; az MSZMP reformszárnyához köthető, majd 1985-1994 között országgyűlési képviselő. 1993-1994 között a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke.

Czoma László: Történész, újságíró, politikus, a Keszthelyi Kastélymúzeum igazgatója, 1985-ben független jelöltként jutott be az Országgyűlésbe, annak tagja 1994-ig.

Debreczeni József: Politikai elemző, közíró, politikus, egyetemi adjunktus, az 1980-as évek végén pótválasztás útján került be az államszocialista Országgyűlésbe még a rendszerváltás előtt, később MDF-es, majd 1994-ig független parlamenti képviselő. 2011-2018 között a Demokratikus Koalíció alelnöke.

Roszik Gábor: Evangélikus lelkész, MDF-es politikus, 1989-ben pótválasztás révén jutott parlamenti képviseleti megbízáshoz a rendszerváltoztatás előtti időszakban, később 1994-ig MDF-es parlamenti képviselő.

Tamás Gáspár Miklós: Filozófus, politikai gondolkodó, egyetemi oktató, a demokratikus ellenzék egyik legismertebb alakja. A ’80-as években szamizdatban publikált, ő is részt vett a monori találkozón, majd 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal köréhez kapcsolódva vett részt a politikai átmenet folyamatában. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője, 1992–1994 között a párt Országos Tanácsának elnöke, 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselője volt, később marxista ihletésű baloldali kritikusként vált ismertté.

Források:
Tamás Gáspár Miklós: Másvilág, Budapest, Századvég Kiadó, 1994, 103–109. o.
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 301–305. o.

Rózsa Edit: Újságíró, aki a késő Kádár-kori politikai nyilvánosság átalakulásának időszakában került közelebb az ellenzéki körökhöz, és 1985-ben pótválasztás révén még a rendszerváltás előtt függetlenként parlamenti mandátumot is szerzett, és 1998-ig SZDSZ-es országgyűlési képviselő.

Petrik Ferenc: Jogász, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese 1978-88 között, majd a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese. Kulcsszerepet játszott az 1977-es Ptk. reformban, a felszámolásról, az adókról, a versenytárgyalásokról, a cégbírósági eljárásról szóló jogszabályok, valamint a rendszerváltozást elősegítő egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvények előkészítésében, valamint a jogalkotási törvény koncepciójának kidolgozásában. ötletgazdája volt a nagysikerű Jogi esetek TV műsornak.

Markója Imre: Jogász, kommunista politikus. 1956-tól 1963-ig az MSZMP Adminisztratív Osztály igazságügyi alosztály vezetőjeként, 1963-tól 1967-ig az igazságügy-miniszter helyetteseként, 1967-től 1978-ig az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként tevékenykedett, majd 1978 és 1988 között igazságügyi miniszter. Távozása után az igazságügyi reformfolyamatok irányítása Kulcsár Kálmánhoz került át.

Források:
Magyar Közlöny, 1978. évi 23. szám, 412–415. o.
Sárközi Tamás: Társasági jog a rendszerváltás idején, Budapest, KJK, 1990, 19–23. o.

Grósz Károly: Kommunista politikus, 1987-1988 között a Minisztertanács elnöke, az MSZMP főtitkára 1988–1989 között; a pártállami struktúra utolsó vezetőinek egyike az átmenet idején. Az MSZP megszűnésekor részt vesz az MSZMP újjászervezésében.

Kulcsár Kálmán: Széchenyi-díjas jogász, Jogszociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1988–1990 között igazságügyi miniszter. 1989-1990 között a Hazafias Népfront elnöke. Az alkotmányos átmenet egyik kulcsfigurája; minisztersége idején kezdődött meg az új alkotmány és az alapjogi törvények előkészítése. 1990 és 1993 között ottawai nagykövet.

Források:
Kulcsár Kálmán: A politikai rendszerváltás jogi kérdései, Budapest, KJK, 1993, 33–40. o.
Paczolay Péter: Az alkotmánybíráskodás Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005, 41–44. o.

Sárközi Tamás: Jogász, egyetemi tanár, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese Kulcsár Kálmán minisztersége alatt; a gazdasági jogi kodifikáció vezetője a rendszerváltás idején, különösen a társasági jog és privatizációs keretek kidolgozásában.

Kilényi Géza: Jogász, ügyész, egyetemi tanár; 1988-1989 között az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyetteseként részt vett az alkotmány-előkészítő munkában, majd az első Alkotmánybíróság tagja lett 1989-ben egészen 1998-ig. 2000 és 2006 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Közjogi Intézetének igazgatója volt.

(Fluckné) Papácsy Edit: Jogász; beosztott bíróként az Igazságügyi Minisztérium közjogi főosztályának vezetőjeként döntő szerepe volt az 1989-es alkotmánymódosítás normaszövegének kidolgozásában, majd a rendszerváltás után 1990-1993 között az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, majd 1994-1998 között közigazgatási államtitkára.

Tölgyessy Péter: Jogász, az Ellenzéki Kerekasztal egyik kulcstárgyalója. Jelentős szerepet játszott az alkotmányos átmenet jogi kereteinek kialakításában. 1990 után az SZDSZ első frakcióvezetője, 1991-92 között az SZDSZ elnöke, 1990-2006 között az Országgyűlés tagja.

Források:
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 227–232. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 145–148. o.

Cserhalmi György: Színművész, aki részt vett az 1989-es ellenzéki megmozdulásokban, többek között a március 15-i tüntetésen ő olvasta fel az ellenzéki szervezetek 12 pontját a Magyar Televízió székházának főbejárati lépcsőjén.

Csengey Dénes: Író, MDF-politikus; az 1989-es politikai átmenet egyik fiatal meghatározó szereplője. 1989. március 15.-én ő is részt vett a Magyar Televízió székháza előtti tüntetésen, az épületet a „magyar nép nevében” jelképesen elfoglalta. A rendszerváltást követő Országgyűlés tagja MDF képviselőként 1991-ig, haláláig.

Nagy Imre: Kommunista politikus, agrárszakember, aki 1953–55, majd 1956-ban Magyarország miniszterelnöke volt. Második miniszterelnöksége idején a forradalom követeléseire reagálva többpártrendszer visszaállítását, a Varsói Szerződésből való kilépést és a szovjet csapatok kivonását jelentette be. A forradalom leverése után letartóztatták, majd 1958-ban kivégezték. 1989-es újratemetése a rendszerváltás egyik kulcsfontosságú politikai és emlékezetpolitikai eseménye lett.

Források:
Rainer M. János: Nagy Imre, Budapest, 1956-os Intézet, 1999, 214–219. o.
Litván György (szerk.): 1956 kézikönyve, Budapest, 1956-os Intézet, 1996, 173–180. o.

Orbán Viktor: Jogász, a Fidesz alapító tagja; a rendszerváltás idején az ellenzéki ifjúsági mozgalom egyik meghatározó szereplője. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédével vált országosan ismertté, amelyben a szovjet csapatok kivonását követelte. 1990-től országgyűlési képviselő. 1998–2002 között, majd 2010-től ismét Magyarország miniszterelnöke.

Források:
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 341–345. o.
Debreczeni József: Orbán Viktor, Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 52–58. o.

Kónya Imre: Jogász, a Független Jogász Fórum alapító tagja, amely az Ellenzéki Kerekasztal megszervezésének egyik kiindulópontja volt. 1990 után az MDF parlamenti frakcióvezetője lett, majd 1993–1994 között belügyminiszterként szolgált a Boross-kormányban.

Antall József: Történész, muzeológus, az MDF vezető politikusa, 1990 és 1993 között Magyarország első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke a rendszerváltás után. Kormánya idején zajlott le az államszocialista intézményrendszer lebontása, a piacgazdasági átmenet megkezdése és a nyugati integráció (NATO- és EU-közeledés) külpolitikai alapjainak lefektetése, a szovjet csapatok kivonulása Magyarország területéről. Kezdeményezésére szűnt meg a Varsói Szerződés, valamint kormánya javaslatára a KGST. Politikájában hangsúlyos szerepet kapott a történeti alkotmányosságra és a polgári államiság hagyományaira való hivatkozás.

Források:
Jeszenszky Géza (szerk.): Antall József beszédei és írásai 1989–1993, Budapest, Osiris Kiadó, 1994, 112–118. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 560–563. o.

Kövér László: Jogász, politikus, a Fidesz alapító tagja; a rendszerváltás idején az ellenzéki ifjúsági mozgalom egyik szervezője. 1990-től országgyűlési képviselő. 1998–2000 között titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, 2010-től az Országgyűlés elnöke.

Források:
Debreczeni József: Orbán Viktor, Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 64–69. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 233–236. o.

Szalay Péter: Jogász, kezdetben a felsőoktatásban dolgozott, majd hosszabb ideig a közigazgatásban tevékenykedett, később ügyvédként dolgozott. 2011 és 2023 között az Alkotmánybíróság tagja.

Fejti György: gépészmérnök, kommunista politikus; az MSZMP Központi Bizottságának tagja, aki a külügyi és nemzetközi kapcsolatokért felelt a rendszerváltás előtti időszakban. 1989-ben az MSZMP küldöttségének helyettes vezetője volt a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain.

Források:
Rainer M. János: A kádári konszolidáció, Budapest, 1956-os Intézet, 2003, 321–325. o.
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 198–201. o.

Pozsgay Imre: Reformkommunista politikus, egyetemi tanár. 1950–1956 között az MDP, 1956–1989 között az MSZMP, 1989–1991 között az MSZP tagja, a Nemzeti Demokrata Szövetség alapító ügyvezetője, majd 1991–1996 az elnöke. 1976 és 1980 között kulturális, majd 1982-ig művelődési miniszter. 1982-1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkára, 1988 és 1990 között államminiszter. Államminiszterként 1989-ben az 1956-os eseményeket „népfelkelésnek” nevezte, ami jelentős politikai fordulatot jelzett a hivatalos pártállami narratívában. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások egyik kulcsszereplője volt. 1983-1994 között országgyűlési képviselő.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 554–558. o.
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 189–194. o.

György István: Jogász; az állampárti adminisztrációban Fejti György titkáraként dolgozott a rendszerváltás idején, majd részt vett az átmenet politikai egyeztetési folyamataiban a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalásokon. A rendszerváltás után a Belügyminisztérium főosztályvezetője, majd főiskolai docens lett.

Boros Imre: Közgazdász és politikus; a Kisgazdapárthoz kötődő szakértőként vett részt az átmenet gazdaságpolitikai vitáiban, 1998-2006 között országgyűlési képviselő, 1998-ban az első Orbán-kormány tárcanélküli minisztere lesz.

Sólyom László: Alkotmányjogász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1984-től a Duna Kör résztvevője volt, így a bős–nagymarosi vízlépcső elleni megmozdulásokon is jelen volt. 1988 és 1989 között a Nyilvánosság Klub ügyvivője, 1989-ben a Független Jogász Fórum választmányi tagja volt. 1989-től az Alkotmánybíróság tagja, majd első elnöke (1990–1998), a magyar alkotmányos berendezkedés egyik meghatározó intézményépítője. 2005 és 2010 között Magyarország köztársasági elnöke volt, hivatali ideje alatt hangsúlyt fektetett a jogállamiság és az alkotmányos kontroll kérdéseire.

Források:
Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 23–31. o.
Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila (szerk.): Az emberi jogok rendszere Magyarországon, Budapest, Osiris Kiadó, 2003, 97–102. o.

Somogyvári István: Jogász; a rendszerváltozás éveiben az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs munkatársaként részt vett az alkotmánymódosítás előkészítésében. 1998 és 2004 között az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, majd 2006-ig a minisztérium az új alkotmány előkészítésének miniszteri biztosa.

Szűrös Mátyás: A rendszerváltás előtt az MSZMP egyik vezető politikusa; 1989-ben ideiglenes köztársasági elnökként ő kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot az Országház erkélyéről. A rendszerváltás szimbolikus aktusának egyik főszereplője volt. 1985-2002 között az Országgyűlés tagja.

Bíró Zoltán: Irodalomtörténész, az MDF első (ügyvezető) elnöke (1987–1989), a népi-nemzeti értelmiségi irányzat egyik politikai képviselője. 1991-ben kilépett az MDF-ből és Pozsgay Imrével közösen megszervezték a nemzeti Demokratikus Szövetséget, aminek Pozsgayval együtt a társelnöke volt 1996-ig. 2013 és 2019 között a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója volt.

Haraszti Miklós: Író, újságíró, a demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja a ’70-es és ’80-as években. Szamizdat kiadványokban publikált, majd részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, különösen a médiarendszer átalakításával kapcsolatos tárgyalásokon. A rendszerváltás után az SZDSZ országgyűlési képviselője lett, később nemzetközi szervezeteknél is betöltött sajtószabadsággal kapcsolatos tisztségeket.

Források:
Haraszti Miklós: Darabbér, Budapest, AB Kiadó, 1989 (új kiadás), 9–15. o.
Bozóki András (szerk.): A demokratikus ellenzék története Magyarországon 1968–1988, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999, 276–280. o.

Wéber Attila: jogász, szociológus, a rendszerváltás utáni magyar médiapolitika és pártrendszer kutatója. Munkássága elsősorban a politikai kommunikáció és a nyilvánosság intézményi átalakulásának vizsgálatára irányult.

Bogdán Tibor: Jogász; az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyetteseként vett részt a rendszerváltást megalapozó jogszabályi reformok előkészítésében, majd az Antall-kormány idején az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. 2019 óta kormánybiztos.

Kutrucz Katalin: Jogász; részt vett az MDF–SZDSZ megállapodás jogi egyeztetésében és az alkotmánymódosítások előkészítésében. 1990-1998 között országgyűlési képviselő. 1998–2003 között a Tört. Hiv. elnökhelyettese volt. 2004-2018 között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója.

Balsai István: Jogász, MDF-politikus; 1990–1994 között az Antall- és Boross-kormány igazságügyi minisztere. A rendszerváltás utáni igazságügyi intézményrendszer kiépítésének egyik kormányzati szereplője volt. 1990-2011 között az Országgyűlés tagja. 2011-től haláláig az Alkotmánybíróság tagja.

3. epizód

Németh Miklós: Közgazdász, politikus; 1981-től dolgozott a pártközpont gazdaságpolitikai osztályán, majd 1987-ben a Központi Bizottság gazdaságpolitikai titkárává választották. Kádár János leváltása után, 1988-ban bekerült a Politikai Bizottságba. 1988 és 1990 között Magyarország miniszterelnöke, a pártállami rendszer utolsó, egyben az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első kormányfője. Kormányzása idején zajlott le a politikai átmenet előkészítése, az osztrák–magyar határzár lebontása 1989-ben, valamint a szovjet csapatkivonásról szóló tárgyalások megkezdése.

Források:
Horn Gyula: Cölöpök, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1991, 247–251. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 548–551. o.

Baló György: Újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető; a rendszerváltás előtti és utáni politikai televíziós újságírás meghatározó alakja. A Magyar Televízióban külpolitikai és közéleti műsorok vezetőjeként vált ismertté.

4. epizód

Für Lajos: Történész, az Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MDF alapító tagja, a párt népi–nemzeti irányzatának egyik meghatározó alakja. Az Antall- és Boross-kormány honvédelmi minisztere (1990–1994), aki a rendszerváltás utáni haderő-átalakítás politikai irányításában vett részt. 1990-1998 között az Országgyűlés tagja. 1994-1996 között az MDF elnöke. 2007-ben részt vett a JOBBIK által életre hívott Magyar Gárda megalapításában.

Joó Rudolf: Jogász és diplomata; az MDF alapító tagja, a rendszerváltás idején külpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakértőként vett részt a kormányzati munkában. 1991-től a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, majd 1993-tól közigazgatási államtitkára. 1998-2000 között a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. 2000-től rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként a genfi magyar ENSZ-képviseletet vezette, majd az UNESCO Emberi Jogok és Demokrácia Igazgatóság vezetője lett.

Szabad György: Történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MDF politikusa; alapító tagja; 1990-1998 között az Országgyűlés tagja, 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke. Meghatározó szerepet játszott a parlamenti működés új, demokratikus szabályainak kialakításában az első ciklusban.

Források:
Országgyűlési Napló, 1990. május 2., 15–18. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 564–566. o.

Kiss Gyula: jogász, politikus. A Független Kisgazdapárt főtitkára a rendszerváltás idején, az MDF–FKgP koalíciós tárgyalások résztvevője. Az Antall-kormányban először tárcanélküli miniszter, majd munkaügyi miniszter.

Győriványi Sándor: magyar pedagógus, technikatörténész, FKgP-politikus; az Antall-kormány munkaügyi minisztere (1990–1991). 1990-1998 között országgyűlési képviselő.

Gerbovits Jenő: A kisgazda politikai vezetéshez kötődő agrárérdekképviseleti szereplő, a rendszerváltás idejében Magyar Parasztszövetség főtitkára, a koalíciós tárgyalások résztvevője 1990-ben; az Antall-kormány tárcanélküli minisztere (1990-1991).

Torgyán József: Ügyvéd, politikus; a Független Kisgazdapárt egyik legismertebb és legmeghatározóbb vezetője a rendszerváltás után. 1990-ben a párt parlamenti frakcióvezetője lett, majd az 1998–2001 közötti időszakban földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterként szolgált az első Orbán-kormányban. Politikai pályáját erősen populista retorika és agrárérdekképviseleti politika jellemezte, a kisgazda mozgalom egyik legismertebb közéleti arcává vált a ’90-es években.

Források:
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 172–176. o.
Országgyűlési Napló, 1991. február 14., 88–92. o.

Nagy Ferenc József: Politikus; a Független Kisgazdapárt elnöke a rendszerváltás idején, 1990–1991 között földművelésügyi miniszter, majd 1994-ig tárcanélküli miniszter.

Mádl Ferenc: Széchenyi-díjas magyar jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár; a rendszerváltás idején az MDF-hez kötődő szakértőként vett részt a politikai átmenetben. 1990 és 1993 között tárcanélküli miniszter, majd 1994-ig művelődési és közoktatási miniszter volt az Antall-kormányban, ahol az oktatási és kulturális intézményrendszer demokratikus átalakításának politikai irányításában vett részt. 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke lett, hivatali ideje alatt a jogállamiság és az európai integráció kérdéseit hangsúlyozta.

Források:
Paczolay Péter: Az alkotmánybíráskodás Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005, 45–48. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 567–569. o.

Horváth Balázs: Jogász, MDF-politikus, az MDF alapító tagja; az Antall-kormány első belügyminisztere (1990), majd 1993-ig tárcanélküli minisztere. 1990-1994, majd 1998-2006 között országgyűlési képviselő.

Salamon László: Jogász, MDF-politikus; az alkotmányos átmenet jogi előkészítésének egyik résztvevője, 1990-2013 között országgyűlési képviselő, 1994-1996 között az Országgyűlés alelnöke. 2013 óta az Alkotmánybíróság tagja.

Göncz Árpád: Író, műfordító, politikus; 1956-ban részt vett a forradalom eseményeiben, amiért később börtönbüntetésre ítélték. A demokratikus ellenzékhez közel álló értelmiségiként a rendszerváltás idején az SZDSZ politikusaként került be az Országgyűlésbe, majd 1990 és 2000 között Magyarország köztársasági elnöke volt. Elnöksége alatt a demokratikus intézményrendszer megszilárdításának és a parlamentáris köztársasági berendezkedés politikai egyensúlyának egyik máig vitatott kulcsszereplőjévé vált.

Források:
Rainer M. János: Bevezetés a kádárizmusba, Budapest L’Harmattan Kiadó, 2011, 290–293. o.
Litván György: Az 1956-os forradalom hagyománya, Budapest, 1956-os Intézet, 2006, 211–215. o.

Surján László: Orvos, patológus, KDNP-politikus; 1990–1994 között népjóléti miniszter az Antall-kormányban. 1990 és 2004 között országgyűlési képviselő, 2004 és 2014 között európai parlamenti képviselő. 1990 és 1995 között a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

Bod Péter Ákos: Közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, majd a Magyar Nemzeti Bank elnöke (1991–1994). 1995-1997 között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsának tagja Londonban.

Szabó Tamás: Közgazdász; politikus, 1990-1998 között országgyűlési képviselő. 1990-1991 között munkaügyi minisztériumi politikai államtitkár, 1991-1992 között pénzügyminisztériumi politikai államtitkár, majd 1992-1994 között a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter az Antall- és Boross kormányban.

Surányi György: Közgazdász, egyetemi tanár. 1989-1990 között az Országos tervhivatal államtitkára. 1990–1991, majd 1995–2001 között a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A piacgazdasági átmenet első szakaszában monetáris politikai döntéshozóként vett részt a pénzügyi stabilizációs folyamatokban, különösen az infláció és az államháztartási egyensúly kezelésében. A ’90-es években a jegybanki függetlenség és a modern monetáris politika intézményi kereteinek kialakításában játszott szerepet. Az ún. Bokros-csomag társszerzője.

Források:
Bod Péter Ákos: Magyar gazdaságpolitika 1989–1995, Budapest, KJK, 1996, 118–123. o.
Magyar Nemzeti Bank: A jegybank története 1924–2014, Budapest, 2014, 205–210. o.

Lámfalussy Sándor: Magyar származású közgazdász, aki nemzetközi pénzügyi pályafutása során az európai monetáris integráció egyik meghatározó szakértőjévé vált. A Bank for International Settlements és az Európai Központi Bank előkészítő testületeiben végzett munkájával hozzájárult az euró bevezetésének intézményi feltételeihez. Az európai pénzügyi szabályozási és pénzügyi együttműködés egyik szellemi megalapozójaként tartják számon.

Források:
Lámfalussy Sándor: Pénzügyi integráció Európában, Budapest, Magyar Nemzeti Bank, 2001, 33–39. o.
James, Harold: Making the European Monetary Union, Cambridge University Press, 2012, 178–183. o.

Kulin Ferenc: Széchenyi díjas irodalomtörténész, politikus. A rendszerváltás időszakában a Mozgó Világ című folyóirat főszerkesztője. 1990-1998 között országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke az első ciklusban.

Martonyi János: Széchenyi-díjas magyar jogtudós, diplomata, ügyvéd, egyetemi tanár; 1989-1990 között privatizációs kormánybiztos. A rendszerváltás után a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, majd 1991 és 1994 között a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. 1998-2002, majd 2010-2014 között külügyminiszter.

Király Péter: Közgazdász; 1990-1992 között a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára, majd a Pénzintézeti Központ Rt. elnök-vezérigazgatója.

Kiss Elemér: Jogász; 1989-1990 között a Minisztertanács Hivatalának elnöke, 1994-1998 között a Miniszterelnöki Hivatal vezetője közigazgatási államtitkárként, később kancelláriaminiszter (2002–2003).

5. epizód

Medgyessy Péter: Közgazdász, pénzügyi szakember; 1982 és 1986 között pénzügyminiszter-helyettes, majd 1986/1987-ben pénzügyminiszter lett a Lázár- és a Grósz-kormányban, majd 1990-ig a Németh-kormányban miniszterelnök-helyettes. Az államszocialista gazdaságirányítás lebontásának és a piacgazdasági átmenet előkészítésének egyik technokrata szereplője volt, aki az átmeneti időszakban a makrogazdasági helyzet feltárásával foglalkozó apparátust irányította. 2002 és 2004 között Magyarország miniszterelnöke lett.

Források:
Bod Péter Ákos: Magyar gazdaságpolitika 1989–1995, Budapest, KJK, 1996, 101–107. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 578–581. o.

Matolcsy György: Közgazdász; 1990-ben az Antall-kormány gazdaságpolitikai államtitkára, majd a rendszerváltás utáni gazdaságpolitikai viták egyik központi szereplője, aki a restriktív stabilizációval szemben növekedésorientált gazdaságpolitikát képviselt, gyakran konfliktusba kerülve Rabár Ferenc pénzügyminiszterrel. A kormányon belüli gazdasági irányvonal-viták egyik meghatározó figurája lett az átmenet első éveiben. 1991-1994 között Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD) a magyar kormány képviselője. 2000-2002 között gazdasági miniszter. 2006-2013 között országgyűlési képviselő. 2013-2016 között nemzetgazdasági miniszter, majd 2013-2025 között a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Források:
Matolcsy György: Egyensúly és növekedés, Budapest, Kairosz Kiadó, 2015, 21–27. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 244–248. o.

Rabár Ferenc: Közgazdász, egyetemi tanár; 1990-ben pénzügyminiszter az Antall-kormányban. A gazdasági átmenet során restriktív, stabilizációs gazdaságpolitikát képviselt, amely gyakran ütközött a növekedésorientált elképzelésekkel.

Bartha Ferenc: Közgazdász; 1987-1988 között a kereskedelmi minisztérium államtitkára. 1988-1990 között a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 1990-ben lemondott tisztségéről, helyét Surányi György vette át. 1994-ben az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsának elnökévé és privatizációs kormánybiztossá nevezték ki.

Gombár Csaba: Szociológus, politológus; 1990–1993 között a Magyar Rádió elnöke. A közszolgálati média intézményi átalakulásának egyik kulcsszereplője az átmenet első éveiben. 1988-2011 között a Soros Alapítvány tagja, 2011-ben elnöke.

Hankiss Elemér: Szociológus, politológus; 1990–1993 között a Magyar Televízió elnöke. A rendszerváltás utáni médiarendszer egyik meghatározó intézményépítője, aki a közszolgálati televízió politikai függetlenségének megőrzését hangsúlyozta. Elnöksége idején több konfliktus alakult ki a kormányzattal a médiapolitika és a tájékoztatás szerepéről, amely később a „médiaháború” néven ismert politikai vitákhoz vezetett. 1996–1998 között a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója.

Források:
Hankiss Elemér: Diagnózisok, Budapest, Magvető Kiadó, 1982, 56–63. o.
Angelusz Róbert – Tardos Róbert: Társadalmi kommunikáció, Budapest, Osiris Kiadó, 1991, 143–148. o.

Annus Antal: Katonatiszt, altábornagy; a rendszerváltás idején a Magyar Honvédség vezérkari főnök helyettese volt. 1990-1993 között a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Kormánymegbízottként részt vett a szovjet csapatkivonásról szóló magyar–szovjet tárgyalások katonai-technikai előkészítésében. 1993-1996 között nagykövet.

Források:
Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika Magyarországon 1989 után, Budapest, Zrínyi Kiadó, 1994, 72–76. o.
Sipos Péter: A Magyar Honvédség a rendszerváltás idején, Budapest, Zrínyi Kiadó, 2003, 55–60. o.

Kádár Béla: Széchenyi díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; az Antall- és Boros-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős minisztere (1990–1994). Feladata volt a magyar külgazdasági kapcsolatok újraszervezése a piacgazdasági átmenet kezdetén, különösen a nyugati pénzügyi intézményekkel való együttműködés kiépítése. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő. 1999 és 2002 között a Magyar Nemzeti Bank Jegybanktanácsának, 2002 és 2008 között Monetáris Tanácsának tagja. 2002 és 2008 között a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.

Források:
Bod Péter Ákos: Magyar gazdaságpolitika 1989–1995, Budapest, KJK, 1996, 87–92. o.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 570–573. o.

László Balázs: Újságíró, kommunikációs szakember; az Antall-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal szóvivője volt. A rendszerváltás utáni kormányzati kommunikációs struktúra kialakításában vett részt, különösen a sajtókapcsolatok és a nyilvános tájékoztatás területén.

Bányai Gábor: Magyar–orosz szakos bölcsész végzettségű médiaszakember. 1990 és 1993 között ügyvezető igazgató a Magyar Televíziónál, az MTV1 intendánsaként kulcsszerepet játszott az állami televízió közszolgálati intézménnyé alakításában.

Vitray Tamás: Újságíró, televíziós műsorvezető; a Magyar Televízió egyik legismertebb közéleti személyisége. A rendszerváltás idején a televíziós nyilvánosság átalakulásának meghatározó figurája volt, különösen interjú- és háttérműsoraival.

Chrudinák Alajos: Újságíró, külpolitikai tudósító; a Magyar Televízió meghatározó nemzetközi riportere volt. A rendszerváltás idején a kelet európai átalakulásról, valamint a közel keletről szóló tudósításaival vált ismertté.

6. epizód

Bánó András: Újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető. A Magyar Televízió külpolitikai és közéleti műsorainak ismert alakja a rendszerváltás körüli időszakban és az azt követő években. A ’90-es évek elején az MTV Esti Egyenleg című politikai hír- és háttérműsorának vezetője volt, amely a korszak egyik meghatározó televíziós közéleti műsorának számított.

Források:
Bajomi-Lázár Péter: Magyar médiatörténet 1989 után, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017, 72–76. o.

Zétényi Zsolt: Jogász, politikus; az MDF országgyűlési képviselője az 1990-ben megválasztott Országgyűlésben. Nevéhez fűződik a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat, amely a kommunista diktatúra idején elkövetett súlyos bűncselekmények elévülésének felülvizsgálatát kívánta lehetővé tenni, különösen az 1956 utáni megtorlásokkal kapcsolatban. A törvény jelentős alkotmányjogi vitákat váltott ki; a köztársasági elnök az Alkotmánybíróság elé utalta, amely végül megsemmisítette.

Források:
Paczolay Péter: Az alkotmánybíráskodás Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005, 56–60. o.

Takács Péter: Jogász, a rendszerváltás utáni igazságtételi vita egyik szereplője. Zétényi Zsolttal közösen nyújtotta be az ún. Zétényi–Takács törvényjavaslatot, amely a kommunista rendszer idején elkövetett politikai indíttatású súlyos bűncselekmények elévülésének kérdését kívánta újraszabályozni. A javaslat a rendszerváltás utáni átmeneti igazságszolgáltatás egyik legismertebb magyarországi kezdeményezése volt.

Források:
Paczolay Péter: Az alkotmánybíráskodás Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005, 56–60. o.

Boross Péter: Politikus, az MDF meghatározó alakja a rendszerváltás utáni első kormányzati ciklusban. A rendszerváltás idején Antall József közvetlen munkatársa volt; 1990-ben a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, majd a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lett. 1990-ben belügyminiszterré nevezték ki, majd Antall József halála után 1993 decemberétől 1994 júliusáig Magyarország miniszterelnöke. Kormányzása idején az Antall-kormány politikai irányvonalának folytonosságát képviselte, miközben a rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi átalakulás nehézségeivel kellett szembenéznie. 1994-1998 között, valamint 2006-2010 között az MDF országgyűlési képviselője. 1994-1996 között az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke. A ’90-es években az MDF egyik vezető politikusaként vett részt a magyar konzervatív politika alakításában.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 573–576. o.
Jeszenszky Géza (szerk.): Antall József beszédei és írásai 1989–1993, Budapest, Osiris Kiadó, 1994, 132–138. o.
Boross Péter: Így láttam belülről, Budapest, Kairosz Kiadó, 2004.

Györgyi Kálmán: Jogász; tanulmányainak befejezése után az ELTE JTK büntetőjogi tanszékén lett gyakornok, 1965 és 1969 között adjunktus, 1979 és 1990 között docens. Közben 1979 és 1985 között a jogi kar dékánhelyettese, majd 1989 és 1990 között dékánja tisztségét töltötte be. 1990 és 2000 között Magyarország legfőbb ügyésze. A rendszerváltás utáni új alkotmányos rendszerben az ügyészség működésének egyik meghatározó vezetője volt. Hivatali ideje alatt az ügyészség szerepe különösen fontos volt a demokratikus jogállami intézményrendszer megszilárdításában, valamint a politikailag érzékeny ügyek – köztük a rendszerváltás utáni gazdasági és korrupciós ügyek – vizsgálatában. Legfőbb ügyészként többször hangsúlyozta az ügyészség politikai függetlenségének és a törvényességi felügyeletnek a jelentőségét.

Források:
Hack Péter: Az ügyészség szerepe a magyar alkotmányos rendszerben, Budapest, KJK-Kerszöv, 2001, 64–69. o.
Finszter Géza: A magyar ügyészség története, Budapest, HVG–ORAC, 2011, 221–226. o.

Kardosné: Az Ipari Minisztérium szóvivője a rendszerváltás utáni időszak elején. A taxisblokádot megelőző napokban újságírói kérdésre nyilatkozva közölte, hogy a másnapi kormányülésen a benzináremelés kérdése nincs napirenden; formálisan pontosan fogalmazott, mivel a döntést a kormány már korábban meghozta.

Barna Sándor: Rendőrtábornok; a rendszerváltás utáni években Budapest rendőrfőkapitánya. A fővárosi rendőrség vezetőjeként a rendszerváltást követő időszak egyik legjelentősebb közrendvédelmi kihívásával, az 1990-es taxisblokáddal szembesült. A tiltakozás során taxisok és más demonstrálók elfoglalták Budapest hidjait és számos közlekedési csomópontot, akikkel szemben Barna Sándor parancsára a rendőrség nem intézkedett. A budapesti blokád így országos méretű közlekedési blokádhoz vezetett. A rendőrség döntései és intézkedései a blokád kezelése során jelentős politikai és közjogi viták tárgyát képezték. A blokád megszűnését követően leváltásra került, de még aznap Göncz Árpád köztársasági elnök belügyi főtanácsadójának kinevezte.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 568–571. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 173–176. o.
Bod Péter Ákos: Magyar gazdaságpolitika 1989–1995, Budapest, KJK, 1996, 118–121. o.

7. epizód

Horváth Balázs: Jogász, politikus; a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja és a rendszerváltás utáni első kormány, az Antall-kormány belügyminisztere 1990-ben. A rendszerváltás utáni állami intézményrendszer kiépítésének időszakában a Belügyminisztérium vezetőjeként részt vett a rendvédelmi szervek demokratikus átalakításának politikai irányításában. A taxisblokád idején – amikor Antall József miniszterelnök kórházi kezelés alatt állt – a kormány működésében kulcsszerepet játszott, mivel a közjogi rend szerint ő látta el a miniszterelnök helyettesítését. A kormányzati ciklus későbbi szakaszában tárca nélküli miniszterként tevékenykedett.
Horváth Balázs a rendszerváltás utáni első parlamenti ciklusban az MDF országgyűlési képviselője volt, majd később is több cikluson keresztül tagja maradt az Országgyűlésnek. Politikai pályáját alapvetően a rendszerváltás időszakának konzervatív-nemzeti politikai irányzatához való kötődése határozta meg.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 563–566. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 169–174. o.
Országgyűlési Almanach 1990–1994, Budapest, Országgyűlés Hivatala, 1990, 150–151. o.

Márványi Ágnes: Újságíró, médiaszakmai oktató. Az 1980-as évek közepétől a Magyar Hírlap munkatársa volt, ahol 1986-tól dolgozott újságíróként. A kilencvenes évek elején publicisztikai és oknyomozó jellegű cikkeket publikált a lapban, többek között gazdasági és intézményi ügyekkel foglalkozó írásokat. 1993-tól a Magyar Hírlap Oktatási Stúdióját vezette, amely a sajtó szakmai képzésével foglalkozott, majd 1997-től a Népszabadság Oktatási Központjának vezetője lett. Munkássága a rendszerváltás utáni magyar sajtó szakmai képzéséhez is kapcsolódott: a Magyar Hírlap újságíró-iskolájában oktatott, ahol több későbbi újságíró is tanult.

Források:
mediatortenet.wordpress.com: Magyar Médiatörténet, Hírlaptipográfusok, laptervezők, tördelőszerkesztők, tördelők, képszerkesztők
168.hu: Emléktáblával tiszteleg Ferenczi Krisztina előtt a XIII. kerületi önkormányzat

Horn Gyula: Közgazdász végzettségű politikus, diplomata. 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére a karhatalmi őrszolgálatnál, az úgynevezett pufajkásoknál volt állományban. A Magyar Szocialista Munkáspárt külügyi apparátusában dolgozott, majd 1989–1990 között a Németh-kormány külügyminisztere volt. Ebben a minőségében – bár előzetesen ezzel nem értett egyet – vett részt az osztrák–magyar határzár lebontásának 1989-es bejelentésében, amely lehetővé tette a Magyarországon tartózkodó keletnémet állampolgárok nyugatra távozását, és a kelet-európai rendszerváltozások egyik fontos eseményévé vált. A rendszerváltás után a Magyar Szocialista Párt (MSZP) egyik vezető politikusa lett; 1990-től országgyűlési képviselő, 1994 és 1998 között Magyarország miniszterelnöke. Kormányzása idején Magyarország folytatta a NATO-csatlakozás folyamatát, valamint 1995-ben a gazdasági stabilizáció érdekében kormánya bevezette az úgynevezett Bokros-csomagot.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 548–551., 583–586. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer. Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 172–175., 214–217. o.
Országgyűlés Hivatala: Országgyűlési Almanach 1990–1994. Budapest, 1990, 253–254. o.
Horn Gyula: Cölöpök. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1991.

Nagy Zoltán: Közgazdász. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát 1983-ban, majd doktori fokozatot. Pályáját gazdaságkutatóként kezdte az Ipargazdasági Intézetben, majd 1985 és 1990 között az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetében dolgozott. Az Antall-kormány időszakában a Pénzügyminisztériumban dolgozott: előbb a pénzügyminiszter kabinetfőnöke volt, majd 1992 és 1994 között a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Később a gazdasági igazgatás különböző területein tevékenykedett, többek között az OTP Garancia Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatójaként és az Állami Számvevőszék igazgatójaként. 1998 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke volt.

Források:
Nagy Zoltán (1958).:  Privatizáció és államosítás Magyarországon IV. Mellékletek, Budapest
Wikipédia: Nagy Zoltán (közgazdász).
ujbuda.hu: Interjú Nagy Zoltán közgazdásszal, az önkormányzat átláthatósági biztosával

Szekeres Fivérek: Jelen esetben Szekeres Zsolt és Szekeres Szabolcs testvérpár. A rendszerváltás utáni időszakban nemzetközi (elsősorban amerikai) háttérrel rendelkező szakemberek. 1990 őszén Antall József miniszterelnök felkérésére – a Gorondi fivérekkel együtt – átvilágították a Miniszterelnöki Hivatal működését, különös tekintettel annak szervezetére, hatásköreire és technikai feltételeire. Átfogó vizsgálatot végeztek a kormányzati struktúra, a feladat- és hatáskörök, valamint a szervezeti működés területén, és javaslataik hozzájárultak a kormányzati működés professzionalizálásához, többek között a miniszterelnöki kabinet intézményének megerősítéséhez.

Szekeres Zsolt a nemzetközi magyar diaszpóra szervezeti életének aktív szereplője volt: a Hungarian American Coalition társalapítója, valamint a Hungarian Human Rights Foundation vezető tisztségviselője, később elnöke. Tevékenysége elsősorban a határon túli magyar közösségek jogvédelméhez kapcsolódott.

Szekeres Szabolcs közgazdászként és pénzügyi tanácsadóként működött, az IID (Information for Investment Decisions) tanácsadó cég vezetőjeként, majd nemzetközi gazdasági intézményekben is szerepet vállalt (többek között a Kosovo Trust Agency vezetésében).

Források:
hacusa.org: Zsolt Szekeres – Hungarian American Coalition
Hungarianconservative.com: Interview with Zsolt Szekeres, President of the Hungarian Human Rights Foundation
Considero.hu: Szekeres Szabolcs szakmai életrajza
MERSZ.hu: Privatizáció és államosítás Magyarországon IV.

8. epizód

Végvári József: Állambiztonsági tiszt, őrnagy, a Belügyminisztérium III/III-as (belső elhárítási) csoportfőnökségén a rendszerváltás előtti időszakban. A nyolcvanas évek végén a belügyi szervek operatív állományához tartozott. 1989-ben szerepet játszott az állambiztonsági iratok kezelésével kapcsolatos visszaélések feltárásában, amely hozzájárult a politikai rendőrség működésének nyilvánosságra kerüléséhez a rendszerváltás idején, amelynek elismeréseként később a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.

Források:
Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv. Budapest, Magvető, 1996.
Rainer M. János (szerk.): A Duna-gate és a rendszerváltás titkai. Budapest, 1956-os Intézet, 2005.

Horváth István: jogász, bíró, politikus, a KISZ Központi Bizottságának (KB) első titkára, az MSZMP Központi Bizottságának (KB) titkára, az Elnöki Tanács tagja, miniszterelnök-helyettes. A Magyar Szocialista Munkáspárt tagjaként a pártállami rendvédelmi struktúra meghatározó szereplője lett. Először 1980-ban lett belügyminiszter, majd 1987-1989 között lett újra belügyminiszter, egyben miniszterelnök-helyettes. Minisztersége idején a Belügyminisztérium irányítása alá tartozott az állambiztonsági szervezet (III. főcsoportfőnökség), beleértve a belső elhárítást (III/III.). 1989 végén, a rendszerváltás időszakában kirobbant Duna-gate-botrány nyomán – amely az állambiztonsági iratok megsemmisítésére irányuló gyakorlatot tárta fel – lemondásra kényszerült, ami a pártállami belügyi vezetés egyik utolsó jelentős politikai következményekkel járó ügye volt.

Források:
Rainer M. János (szerk.): A Duna-gate és a rendszerváltás titkai. Budapest, 1956-os Intézet, 2005.
Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv. Budapest, Magvető, 1996.
Országgyűlés Hivatala: Országgyűlési Almanach 1985–1990. Budapest, 1985.

Aczél György: Politikus, a Kádár-korszak kulturális és ideológiai irányításának meghatározó alakja. 1917-ben született. A második világháború után a kommunista párt apparátusában tevékenykedett, majd az 1956 utáni konszolidáció során emelkedett fel. A Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületeinek tagjaként hosszú időn keresztül a kultúrpolitika irányítója volt; nevéhez kötődik az úgynevezett „három T” (támogatott–tűrt–tiltott) rendszere, amely a kulturális élet állami szabályozását jelentette. A Kádár-rendszer ideológiai irányvonalának egyik fő formálójaként jelentős befolyással bírt a művészeti és szellemi életre. A nyolcvanas évek végén, a rendszer bomlásának időszakában szerepe visszaszorult, ugyanakkor a pártvezetéshez kötődő korábbi pozíciója révén az állampárti struktúra egyik kulcsszereplője maradt.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 469–472. o.
Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 201–205. o.
Huszár Tibor: Aczél György. Budapest, Századvég Kiadó, 1995.

Raft Miklós: Közigazgatási és államigazgatási tisztviselő. 1933. augusztus 3-án született Záhonyban, 2013. február 1-jén hunyt el. Tanári pályán indult, majd az államigazgatásban helyezkedett el. A hatvanas évektől különböző tanácsi és közigazgatási tisztségeket töltött be, többek között a Gyöngyösi Városi Tanács elnökeként. A hetvenes évektől a központi államigazgatásban dolgozott: a Tanácsigazgatási Szervezési Intézet igazgatója volt, majd a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese. 1983-tól a Minisztertanács Titkárságának vezetője, majd 1988-tól a Minisztertanács Hivatala államtitkári rangú vezetője volt, ezzel a késői Kádár-korszak közigazgatási irányításának egyik meghatározó szereplőjévé vált. A rendszerváltást követően visszavonult a központi államigazgatástól, később jogászként, ügyvédként tevékenykedett.

Források:
PIM Névtér: Raft Miklós életrajzi adatlap.
24.hu: Elhunyt Raft Miklós (2013).

Teleki Pál (ifj.): Geológus végzettségű szakember, aki a második világháborút követően emigrációba került, és az Egyesült Államokban folytatta pályáját. A United States Geological Survey (USGS) kötelékében dolgozott, ahol földtani és energiahordozókkal kapcsolatos kutatásokban vett részt. A rendszerváltás idején nyugati szakmai tapasztalataira támaszkodva kapcsolódott be a magyar gazdasági átalakulás folyamataiba; az Antall-kormány környezetében földtudomány és bányászat-ügyi tanácsadó, később az Állami Vagyonkezelő Rt. vezetője Szekeres Szabolccsal együtt.

Források:
mersz.hu, Juhász Árpád: Félig Európában, Félig Amerikában
USGS Publications Warehouse: Structure, stratigraphy, and petroleum geology of the Little Plain basin, northwestern Hungary (1996)
USGS Publications Warehouse: IUGS/UNESCO geologic applications of remote sensing (GARS) program (1984)
drhatvaniszabojanos.hu: Négy év privatizátorai

Lezsák Sándor: Tanár, költő, politikus. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 1949-ben született. Pályáját pedagógusként kezdte, majd a nyolcvanas években a népi-nemzeti értelmiségi körökhöz kapcsolódott. 1987-ben a lakiteleki találkozó egyik szervezője volt, amely a Magyar Demokrata Fórum (MDF) megalakulásának egyik kiindulópontját jelentette. A rendszerváltás idején az MDF alapító tagjai közé tartozott, majd országgyűlési képviselő lett. Az 1990-es években feleségével megalapította a Lakiteleki Népfőiskolát. A kilencvenes években az MDF meghatározó politikusa, később alelnöke, 1993-94 között ügyvezető elnöke, 1996-1998 között elnöke volt. 1994 után is aktív maradt a közéletben, később a Fidesz–KDNP politikai szövetségében folytatta pályáját. Hosszú ideje az Országgyűlés alelnöke. Politikai tevékenysége mellett irodalmi munkásságot is folytat, verseket és esszéket publikált.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 552–554. o.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer. Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 142–145. o.
Országgyűlés Hivatala: Országgyűlési Almanach 1990–1994. Budapest, 1990.
lezsaksandor.hu.: Életrajz

9. epizód

Raffay Ernő: Történész, politikus; a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagja, az Antall-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, a Trianon Kutató Intézet egyik alapítója. Történészi munkásságában a 20. századi magyar történelem, különösen a trianoni békeszerződés és annak következményei állnak középpontban. A rendszerváltás utáni időszakban a nemzeti radikális irányzatokhoz közel álló, revizionista nézeteket képviselt; politikai és publicisztikai megszólalásaiban a határon túli magyarság kérdése és a történeti Magyarország problémája hangsúlyosan jelent meg. A ’90-es években a nemzeti-konzervatív politikai gondolkodás egyik markáns, gyakran vitákat kiváltó szereplője volt.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 570–573. o.
Országgyűlés Hivatala: Országgyűlési Almanach 1990–1994, Budapest, 1990.

Nahlik Gábor: Médiaszakember; a rendszerváltás utáni időszakban a Magyar Televízió vezetésében töltött be szerepet. 1992-ben alelnökké nevezték ki, majd a televízió elnökeinek lemondását követően megbízott elnökként irányította az intézményt. Működése a rendszerváltás utáni médiarendszer átalakulásának egyik konfliktusokkal terhelt időszakához kapcsolódott, amelyet a közszolgálati média politikai függetlenségéről és irányításáról szóló viták jellemeztek.

Források:
Bajomi-Lázár Péter: Magyar médiatörténet 1989 után, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017, 85–90. o.

Csúcs László: Médiaszereplő, politikus. 1970–1992 között a Pénzügyminisztérium munkatársa; utóbb főosztályvezetője volt. 1990–1992 között a Magyar Hitelbank (MHB) igazgatósági tagja volt. 1992–1994 között a Magyar Rádió alelnöke volt, de Gombár Csaba elnök lemondását követően megbízott elnökként vezette az intézményt. Tevékenysége a ’90-es évek elejének médiapolitikai konfliktusaihoz kötődik, különösen a közszolgálati média irányítása és politikai befolyásolása körüli vitákhoz. Kinevezését és működését erős szakmai és politikai ellenállás kísérte. 1994–1998 között a MIÉP képviselőjeként a Fővárosi Közgyűlés tagja, majd 1998-2002 között az FKGP képviselőjeként országgyűlési képviselő volt.

Források:
Bajomi-Lázár Péter: Magyar médiatörténet 1989 után, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017, 85–90. o.

10. epizód

Bielek József: Jogász végzettségű közigazgatási szakember, a késő szocialista időszak városvezetésének egyik meghatározó alakja. 1989–1990 között a Fővárosi Tanács elnökeként Budapest irányítását látta el, és szerepet játszott a főváros felkészítésében a piacgazdasági átmenetre, valamint az önkormányzati rendszer kialakításának előkészítésében. Nevéhez köthető a Bécs–Budapest világkiállítás (Expo ’95) koncepciójának korai felvetése, amely a rendszerváltás után is napirenden maradt, de végül a gazdasági és politikai feltételek hiánya miatt nem valósult meg.

Források:
hvg.hu: Elhunyt Bielek József
archives.hungaricana.hu: Névtárak – 711. Bielek József

Szabó Iván: Mérnök, közgazdász, politikus; a Magyar Demokrata Fórum (MDF) meghatározó gazdaságpolitikai szakembere. 1990-1998 között országgyűlési képviselő. A rendszerváltás után 1991 és 1993 között ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi, majd 1994-ig pénzügyminiszter. Pénzügyminiszterként az Antall-kormány gazdasági stabilizációs és költségvetési politikájának egyik fő irányítója volt. Nevéhez fűződik a költségvetési egyensúly megteremtésére irányuló törekvések és a gazdasági átmenet pénzügyi kereteinek kialakítása. Az Antall József halála utáni időszakban felmerült mint lehetséges miniszterelnök-jelölt, azonban végül nem ő kapott megbízást a kormányalakításra. 1996-ban a Magyar Demokrata Néppárt alapító elnöke, 2002-ben a Centrum Párt egyik kezdeményezője.

Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010.
Körösényi András: A magyar politikai rendszer, Budapest, Osiris Kiadó, 1998.
Országgyűlés Hivatala: Országgyűlési Almanach 1990–1994, Budapest, 1990.

Gorondi-fivérek (Juan és Péter): Két, külföldi tapasztalatokkal rendelkező szakértő testvérpár, akik a rendszerváltás idején az Antall-kormány felkérésére részt vettek a Miniszterelnöki Hivatal működésének átvilágításában. A Szekeres fivérekkel együtt átfogó vizsgálatot végeztek a kormányzati struktúra, a feladat- és hatáskörök, valamint a szervezeti működés területén, és javaslataik hozzájárultak a kormányzati működés professzionalizálásához, többek között a miniszterelnöki kabinet intézményének megerősítéséhez.

Soós Károly Attila: Közgazdász, politikus; az SZDSZ országgyűlési képviselője a rendszerváltás utáni időszakban. A Parlament Költségvetési Bizottságának elnökeként vett részt a költségvetési törvények tárgyalásában és előkészítésében. A ’90-es évek elején a gazdaságpolitikai viták aktív szereplője volt, különösen a költségvetési kérdések és az államháztartás működésének parlamenti ellenőrzése terén. Neve a költségvetési törvény elfogadása körüli, elhúzódó parlamenti viták kapcsán is megjelenik.

Források:
Parlament.hu: Soós Károly Attila

Becker Pál: Közgazdász, politikus; az 1990–1994 közötti időszakban országgyűlési képviselő. Az Antall-kormány idején részt vett a kormányzati átmenet szakmai előkészítésében, többek között a minisztériumok működésének átvételével kapcsolatos feladatok szervezésében. A Parlament Költségvetési Bizottságának alelnökeként szerepet játszott a költségvetési törvények tárgyalásában, különösen az 1992. évi költségvetés elfogadásának elhúzódó parlamenti vitájában. Később 1993-1994 között pénzügyminisztériumi politikai államtitkárként, majd 2000-2005 között a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjeként, 2009-2012 között pedig az Állami Számvevőszék főigazgatójaként folytatta szakmai pályáját.

Források:
Hermann Péter: MTI Ki kicsoda 2009. Magyar Távirati Iroda Zrt., 2008, 88. o

Szunyogh Károly: Jogász, közigazgatási tisztviselő; a rendszerváltás utáni időszakban a Köztársasági Elnöki Hivatal címzetes államtitkári vezetője volt, Göncz Árpád közvetlen munkatársaként. Feladatköre az államfői hivatal működésének irányításához és a köztársasági elnök munkájának adminisztratív támogatásához kapcsolódott. Kulcsszerepe volt az 1992. évi költségvetési törvény a Magyar Közlöny-ben való megjelenítésének határidőben történő teljesítésében.

Források:
gonczarpad.hu/hirek: 2025. március 28,.Szunyogh Károly búcsúztatása