Közös munka a jövendő miniszterelnökkel

Átirat:

[A kormány a választási győzelem után, az MDF-en belül is azért ez egy kicsit megbolygatta gondolom az erőviszonyokat, ez hogy alakult, tehát tulajdonképpen a saját pártján belül milyen feszültségeket, ellentéteket kellett megoldania?]

Tehát amikor elkezdünk közösen dolgozni az MDF székházában, amihez kapok egyébként engedélyt a főosztályvezetőmtől, Papácsy Edittől, mert beszámolok neki hogy milyen felkérést kaptam, ő nagyon büszke rá, hogy egy közvetlen kollégája ilyen pozícióba fog kerülni. Ráadásul az IM és a kormányhivatal között addig is egy nagyon szoros munkakapcsolat állt fent, tehát ez az IM számára is valahol előnyös volt ilyen szempontból.

Akkor Antall József azért néhány dologról nekem beszámolt és elmesélt, illetőleg hát azért az akkori sajtóból azért mégiscsak tudott értesülni az ember, hogy szerintem abban az időszakban az MDF-en belül a korábbi harc – háborúnak nem nevezném, de egy komoly küzdelemnek -, az addigra eldől. Említettem azt, hogy az MDF az lényegében egy ilyen harmadik utas mozgalomként indul, Bíró Zoliék megpróbálják a Pozsgay háttérországaként működtetni az MDF-et, és Antall József belépésével kezd sokkal inkább egy profi párt felé elindulni a szerveződés, és ő egyértelműen egy jobbközép párt politikai irányába viszi el az MDF-et, és lényegében az elnökké választásával ez a küzdelem egyértelműen eldől.

Az más kérdés, hogy a népi írok közül, akik inkább a Bíró Zolival szimpatizáltak, meg az ő nézetrendszerével, azok közül néhányan benne maradnak az elnökségben. Hiszen ha belegondolunk, hogy kik alapították az MDF-et, az alapító atyák: Für Lajos, Csengey Dénes, Csurka, Bíró Zoli, Joó Rudi, tehát ők jó része ott van változatlanul, Csoóri, Csurka, rendületlen ott van természetesen az MDF elnökségében. De az Antall intellektuális felkészültségét, vezetésre való alkalmasságát egyértelműen ők is elismerik. És ők igazából már a kerekasztaltárgyaláson is távol tartják magukat ezektől a napi szakmai kérdésektől.

Először igaz, Szabad Gyuri bácsit küldik oda, aki történészként nagyon lelkesen bele is veti magát, de közjogi kérdésekhez nem igazán ért. De jól ismeri Antall Józsefet, és ismeri azt, hogy ő mennyire felkészült ilyen kérdésekben. És Csoórit megnyerve lényegében ők ketten érik el azt, hogy Antall József is lényegében az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalódelegációjába bekerül.

És Antall József azt kell mondanom, hogy az országos ismertségét is ennek a kerekasztaltárgyalássorozatnak köszönheti. És azt a nimbuszt és azt az elismertséget is az ellenzéken belül, amit lényegében saját jogán végül is elért. És említettem azt, hogy a tárgyalások során is egyértelmű volt, hogy nem jogászként ő a szakmai vezetője annak a tárgyalódelegációnak.

És később hallottam, hogy magán az ellenzéki kerekasztaltárgyalásokon is, amikor előzetesen megvitatták az egyes kérdéseket, akkor is ő vitte a prímet és gyakorlatilag ő adta meg azt az irányvonalat, ami felé haladt az Ellenzéki Kerekasztal. Tehát mire Antall Józsefet megválasztják miniszterelnöknek, szerintem egyértelmű az MDF-nek, ő az egyszemélyi felelős vezetője, egyértelmű, hogy milyen politikai irányultságú az MDF, és nem vitakérdés az, hogy ő fog kormányt alakítani.

Ahogy említettem, ő a választási győzelem éjszakáján már bemondja azt, hogy a Kereszténydemokratákkal és a Kisgazdákkal kell és fog koalícióra lépni. Viszont, és itt jön egy nehézség, hiszen a Független Kisgazdapárt választási programjának a legfontosabb pontja a reprivatizáció volt. Mégpedig az, hogy mindent, amit államosítottak az elmúlt négy évtizedben, 43 év alatt, nyilvánvalóan nem az utolsó években, hanem jóval korábban, azt egy-az-egyben vissza kell adni az eredeti tulajdonosnak.

Most Antall József tisztában volt vele, hogy lehet, hogy morálisan ez teljesen helyeselhető és igaz, azonban 43 év eltelte után ezt fizikailag lehetetlen végrehajtani. Részben lehet, hogy már nincsenek is meg azok a tulajdonok, főleg ingatlanra gondoljunk. Még az ingóságok közül a képzőművészeti tárgyak, tehát festmények, ilyesmik, azok valószínű, hogy megvannak és beazonosíthatók, és így valóban nagyon sok család, a Hatvany-családtól kezdve vissza is kapja azokat az elrabolt műkincseket, amelyek lényegében a családtól rekvirálásra kerülnek, akár a háború, tehát a világháború során.

De például a kollektivizálás, tehát a TSZ-ek szerveződése folytán közösbe bevitt földek esetében is már nehéz az eredeti tulajdont visszaadni. Ház ingatlanok, lakásingatlanok esetében, amikor már lehet, hogy az ötödik tulajdonos van, aki teljesen jogszerűen szerezte meg, és fizette ki a jogszerűen az adott vételárat azért az ingatlanért. Attól elvenni és visszaadni az eredeti tulajdonosnak szinte lehetetlen. Illetőleg a háború során, a háború következtében nagyon sok épület leomlott, újak épültek, tehát fizikailag is képtelenség ennek teljes mértékben eleget adni, eleget tenni.

Éppen ezért azon a véleményen volt, hogy a föld, termőföld vonatkozásában meg lehet kísérelni, de leginkább kárpótlással kell valahogy ezt megoldani. Ami aztán újabb vitákat keltett, és majd erről úgyis szót fogok ejteni. De valahogy meg kell kötni a koalíciót, és még egyszer hangsúlyozom, a Kisgazdapárt az nagyon keményen kikötötte, hogy ő csak akkor lép koalícióra az MDF-fel, hogyha az új kormány programjában benne van a reprivatizáció. A sors szerencséjének köszönhetően pont akkor voltam én is az MDF székházában, ilyen munkafeladat és munka megbeszélésen nála.

Ez április közepe tája, 20. környékén van. Amikor jön a Kisgazda-delegáció tárgyalni a koalícióról. A Kisgazda-delegáció áll Nagy Ferenc Józsefből, aki akkor a párt elnöke. Kis Gyula, aki a párt főtitkára. Győriványi Sándor, elnökségi tag. Gerbovits Jenő, szintén elnökségi tag, és valami parasztszövetségnek az elnöke.

Utólag tudtuk meg, hogy ilyen 8-10 főből álló valami ez, de ez nagyon jól hangzott, hogy „parasztszövetség elnöke.” És Torgyán József volt az ötödik tagja ennek a delegációnak. És Antall elnézést is kért, mondta, hogy ne haragudjak, de ő egy másik teremben most koalíciós tárgyalást fog folytatni. Ott hagyott engem, fél óra múlva visszajött, és mondta, hogy hát nagyon kemény a tárgyalás, mert a Kisgazdák ragaszkodnak a reprivatizációhoz, és csak akkor van koalíció, hogyha ő ebbe belemegy.

Márpedig ő ha törik ha szakad, ebből nem fog engedni. Ezért azt a megoldást választotta, hogy közölte velük, „Nagy Ferenc József, ha elfogadjátok, hogy nincs reprivatizáció, te leszel a földművelésügyi miniszter, Győriványi Sándor, te leszel a munkaügyi miniszter, Kis Gyula tárca nélküli miniszter, Gerbovits tárca nélküli miniszter, és Jóskám, – ez Torgyán József – te akkora debattőr vagy, hogy vétek lenne miniszteri pozícióra ezt a tehetségedet fecsérelni, te legyél a Kisgazdapárt frakcióvezetője. Kérem, hogy ezt beszéljétek meg, ha elfogadjátok, akkor van koalíció, ha nem, akkor köszönöm szépen.” És ott hagyta őket a teremben. Visszajött hozzám, és ezt nekem elmesélte. És akkor elkezdtünk teljesen más témában együtt dolgozni.

Mondtam, említettem már, hogy különböző törvénytervezeteket kezdtünk el kidolgozni, hogy az újonnan megalakuló Parlamentet etessük feladattal, hogy legyen mit tárgyalni, és legyen mit elfogadnia az új Parlamentnek, tehát ne csak a semmiért üljenek össze a képviselők. És egy jó fél óra múlva, egy óra múlva bejött a titkárnője Antall Józsefnek, és közölte, hogy hivatják, mert közölni szeretnének valamit. Antall kiment, és egy idő után visszajött mosolyogva, lobogtatva a papírt, hogy alá van írva a koalíciós megállapodás.

Ebből én tudtam, hogy ezek szerint kik az új kormánynak már legalább négy tagja. Az más kérdés, hogy velem azt is megbeszélte – bár szeretném hangsúlyozni, hogy nem azért, hogy tőlem véleményt kérjem, vagy bármilyen opponálást, megerősítést, vagy akár ellenkezést -, hogy kikben gondolkodik kormányának tagjai vonatkozásában, elhangzott olyan név, aki nekem különösebben nem mondott semmit.

Mádl Feri bácsinak mondjuk nagyon örültem, hiszen ő tanárom volt az egyetemen, és nagyon tiszteltem, nagyon nagyra tartottam. Bár szörnyű előadásokat tartott a nagyelőadóban, de el kellett ismernem, hogy egy óriási tudású jogtudós. De még egyszer mondom, a Horváth Balázst, őt ismertem egy éves jogi találkozóról.

Balsai Pistát – tehát volt, akit ismertem -, Kónyáról mondta, hogy belőle mindenképp frakcióvezetőt szeretne csinálni. Egy dolgon gondolkodott, hogy ki legyen az igazságügyi miniszter.

Ott három jelöltje is volt. Eredetileg Balsai Pista, Salamon Laci, és a Kónyán is gondolkodott, de aztán a Kónyát mondom, őt inkább frakcióvezetőnek gondolta, és végül úgy döntött, hogy a Balsai Pista legyen az igazságügyi miniszter. És rögtön vele össze is kellett ülnöm, és egyeztetni is kellett bizonyos törvénytervezeteket.

Tehát ilyen szempontból azt kell mondanom, hogy a szakmai és az emberi bizalom nagyon hamar megnyilvánult és kialakult. Miközben rendületlenül azért bennem ott volt az a kérdés, hogy miért pont én lettem fölkérve erre a nagyon fontos pozícióra. Amit aztán később, amikor még szorosabb lett ez az emberi viszony, meg is mertem tőle kérdezni, és akkor ennyire egy picit előreugrok, mert ez egy személyes része a történetnek.

Egy éjszakai négyszemközti beszélgetésben rákérdeztem, hogy ne haragudj, de árulj már el, hogy miért pont én.

Hiszen most lettem 32 éves, tehát mire valóban a hivatal vezetője lettem, addigra épp, hogy betöltöttem a 32. életévemet. Tehát egy fiatal tejfölösszájú valaki voltam, és mondta, hogy volt 5 szempontja, ami alapján ő szerette volna kiválasztani a kormányhivatalának vezetőjét.

Az első az, hogy férfi legyen. Második: fiatal, (3.) jogász, (4.) lehetőleg alkotmányokhoz értő, és (5.) párton kívüli. Tehát ez az öt feltétel.

És mondta, hogy… ja, és volt egy plusz feltétel, hogy lehetőleg ismerje, tehát legyen egy minimális ismerete és bizalma iránta emberileg is, és szakmailag is. „És miután téged három hónapon keresztül a tárgyalások során láttam, hogy hogy szerepelsz, hogy szólalsz hozzá, bizonyos információk eljutottak hozzám egyéb szerepléseidről is.” Itt nyilvánvalóan arra utalt ott a pártközpontbeli afférről, amit egyébként nem azért csináltam, az kiderült annak elmesélése során, tehát eszembe se jutott, hogy abból nekem valaha netán pozitív pont lesz.

De a lényeg az, hogy azt mondta, hogy „Ezeknek a feltételeknek te megfeleltél, és ezért döntöttem úgy, hogy téged foglak fölkérni erre a pozícióra.” És valóban, mondom, már a kormány megalakulása előtt is egy nagyon komoly emberi és szakmai viszony alakult ki közöttünk, ami aztán a későbbi idők során még szorosabbá vált, és nyugodtan mondhatom, és erre nagyon büszke vagyok, szinte egy atya-fiúi kapcsolat alakult ki. Hát ez részben a korkülönbségnek is köszönhető, hiszen valóban gond nélkül lehettem volna a fia is.

A lényeg az, hogy megszületett az MDF-SZDSZ megállapodás – én hadd maradjak ennél a szónál, én kevésbé szerettem a „paktum” kifejezést -, aminek a kodifikációját, ahogy említettem, azon az éjszaka megcsináltuk, és május 2.-án összeült a 43 év után megtartott szabad választást követően a Parlament az első ülésére, ahol Göncz Árpád lett az Országgyűlés elnöke, így automatikusan azonnal ő lett az ideglenes köztársasági elnök, aki rögtön föl is kérte Antall Józsefet, a választáson győztes párt elnökét, kormányalakításra, megbizatásra. És igazából akkor elkezdődtek a további tárgyalások.

Akkor már inkább pozícióban kezdődtek el a tárgyalások, hiszen nem csak arról kellett a koalíciós felekkel tárgyalni, hogy ki kerül miniszteri pozícióba, így kapta a Kereszténydemokrata Néppárt a népjóléti tárcát lényegében egy orvos személyében – Surján Laci -, Surján László személyében. Egyébként a Kisgazdák ragaszkodtak volna egyéb komoly, tehát – belügyhöz is -, ragaszkodtak volna a pénzügyi tárcához is, de Antall József abba nem egyezett bele és nem ment bele. Tehát azt kell mondanom, hogy a legfontosabb, a legkeményebb tárcákat, amelyekre a legnagyobb feladat hárult a rendszerváltoztatás befejezésére, itt a gazdasági rendszerváltoztatásra gondolok, és a megrázkódtatásokkal kapcsolatos esetleges események kezelése, – lásd belügy – azt egyértelműen MDF tárcaként meg akarta tartani, és meg is tartotta.

Tehát lényegében Horváth Balázs lett – most nem kívánom az összeset felsorolni, de ő lett – így, egy MDF-es politikus a belügyminiszter. Plusz meg kellett állapodni arról is, hogy mi lesz a kormányprogram, hiszen említettem, hogy az új alkotmány az gyakorlatilag előírta, hogy az országgyűlés nem csak a miniszterelnök személyéről szavaz, hanem a programjáról is. Tehát nagyon gyorsan meg kellett alkotni a programot is, ez már részben az én feladatom is volt ennek a szervezése, de igazából az MDF-ből voltak felkérve személyek.

Bod Péter dolgozott Szabó Tamással leginkább a gazdasági programrészen, belesegített Surányi Gyuritól kezdve, aki később az MNB elnöke lett, tehát nagyon sokan, Lámfalussy-tól kezdve nagyon sok személy ebben szerepet játszott. Közjogi részben abban én is dolgoztam, Balsai Pistával együtt.

Tehát a lényeg az, hogy összeállt a kormányprogram is, plusz dönteni kellett a politikai államtitkárok személyéről is, bár ebben úgy, ahogy szabad kezet adott az egyes pártoknak. De nagyon ügyesen csinálta, mert az egyes minisztériumokban, ha adott párt adta a minisztert, akkor lehetőleg politikai államtitkárként egy másik párt adta a politikai államtitkárt. Tehát volt egy nem is azonos pártszínezet, tehát valahol felügyelhették is egymást az egyes koaliciós pártok. Viszont nagy kérdés volt, hogy kik legyenek a közigazgatási államtitkárok.

Hiszen senki nem ismerte az akkori közigazgatási apparátust, mert – és ez egy nagyon fontos momentum -, Antall Józsefnek volt egy nagyon erősen tartott elvi állásfoglalása: Kormányának nem lehet volt MSZMP tagja. Tehát aki az állampártnak tagja volt, lehet a legkiválóbb személy szakmailag, minden, nem lehet kormányának tagja. Ezzel is szerette volna azt jelezni, hogy egy rendszerváltoztatás történt Magyarországon, tehát az állampárt tagjai erre a legmagasabb pozícióra nem kerülhetnek be.

Ez a kifogás egyébként sem a politikai államtitkároknál, sem a közigazgatási államtitkároknál, ez a feltétel már nem szerepelt. De hogy példát is mondjak, például Kulín Feri – Kulín Ferenc -, aki aztán a Parlamentnek a kulturális bizottság elnöke lett, ő azért nem lehetett művelődési és közoktatási miniszter, mert MSZMP tag volt valamikor. Martonyi János azért nem lehetett külügyminiszter, mert szintén MSZMP tag volt.

Most nem kívánom felsorolni a többieket is, de például bennük is gondolkodott volna, és ő ezt személyesen, mármint Antall József, ezt nekem elmondta, hogy ezért kizáró ok a személyük esetében a miniszteri pozíció. De visszatérve a közigazgatási államtitkárokra, Antall József nem csak bennem bízott meg ennyire akkor szakmailag, hanem Bogdán Tiborban is. Az ő nevét már említettem, ő a Kilényi helyére került miniszterhelyettesként az igazságügyi minisztériumba, és kettőnket kért meg arra Antall József, hogy mi ismerjük úgy, ahogy a közigazgatást, mi tegyünk személyesen javaslatot nevekre, hogy kik legyenek közigazgatási államtitkárok, az egyes minisztériumokra.

Na most miután mi általában jogászokkal álltunk kapcsolatban, hiszen a jogszabálytervezeteket egyeztettük az egyes tárcák között, ezért majdnem mindegyik tárcánál az első közigazgatási államtitkár az jogász lett. Volt egy-két kivétel, például a pénzügyminisztérium, ott Király Péter lett a közigállamtitkár, de őt is ilyen egyeztetések folytán ismertük. Ennek köszönhetően, és ezt szeretném hangsúlyozni, nem én mondom, hanem abban az időszakban a közigazgatást ismerők, beleértve Sárközi Tamást is, aki nagy kritikusa volt ennek az időszaknak, elismerte utólag, hogy a legfelkészültebb szakmai gárda közigazgatási államtitkári szinten akkor alakult ki.

Ez részben, mondom, ilyen alapon nekünk volt köszönhető, de hát csak abból származott, hogy mi ismertük ezeket az embereket és mi tettünk javaslatot. Aztán a helyettes államtitkárra már a közigazgatási államtitkár tehetett a saját minisztériumán belül javaslatot. Így aztán fölállt a minisztérium felső vezetése, meg volt a miniszter, meg voltak a politikai államtitkárok, meg lettek a közigállamtitkárok és a helyettes államtitkárok is.

És elindult, pontosabban kidolgozásra került a kormányprogram, és elkövetkezik a kormányprogram ismertetése május 22-én, amit Antall József ismertet a Parlamentben. Nagyon komoly kritikákat kap, beleértve a Fidesztől is természetesen, hogy ez egy tákolmány meg stb. stb.

De ha belegondolunk, hogy igazából az apparátust nem lehetett dolgoztatni, hiszen még nincs hatalmon az új kormány. Olyanoknak kell kidolgozni, akik látótávolságban sincsenek a közigazgatással addig. Tehát civil életet élnek különböző tudományos műhelyekben.

Ettől függetlenül szerintem büszkén lehet vállalni azt a kormányprogramot. Ez egy program…

[Milyen volt megélni azt a vitát?]

A kormányprogram vitája annyiban nem volt meglepetés számunkra, független attól, hogy a Fidesz hozta a saját fiatalos stílusát és lehet, hogy több idős ember számára az eléggé vérlázító lehetett, hogy a magyar Parlamentben ilyen stílussal is lehet hozzászólni. Antall Józsefet különösebben nem rázta meg, ő úgy kezelte, hogy ez fiatal hév, és a fiatal srácoknak ez a stílusa, azt már nehezebben viselte, az SZDSZ kritikáját. Bár azt kell mondanom, hogy ahhoz is kénytelen volt hozzászokni, hiszen május 2.-ától kezdődően azért jó néhány olyan parlamenti vita zajlott, ahol kiderült nagyon komoly nézetkülönbség az MDF és az SZDSZ között, ami még inkább visszaigazolta számára azt a helyes döntést, hogy miért nincs nagykoalició. Tehát, amit említettem, hogy a miniszterek testi épségét nem tudta volna megóvni egy kormányülést követően, hogyha összeengedi ezt a két pártot koalicióban.

De leginkább talán az MSZP-nek a kritikája bántotta, ugyanis ha valaki tisztában volt az ország helyzetével és azzal, hogy itt nagyon komoly, nagyon fájdalmas lépéseket kell és döntéseket majd meghozni, az az MSZP-nek a jeles képviselői voltak, leginkább azok, akik a korábbi pártállami rendszer vezető pozícióit is betöltötték. Hiszen ma már egyáltalán nem titok az, hogy Magyarország ’89 végére majdnem egy államcsőd szélére jut, és lényegében a csődhelyzet orvoslását és egyáltalán kivédését az akkori kormányzat átadja a következő kormánynak. Ezzel egyébként későbbi kormányülések bizonyos konkrét döntéseinél szembesülünk is, majd erről fogok is szólni.

Tehát egyértelmű az, hogy az a úgy, ahogy baráti viszonynak nevezhető az ellenzéki pártok között, ami még tapasztalható a nemzeti kerekasztaltárgyalásokon, az erre az időszakra teljesen megszűnik. Ennek nyilvánvaló oka az is, hogy ahogy említettem, az SZDSZ-Fidesz lényegében a kerekasztaltárgyalás megállapodását nem írja alá, sőt, kezdeményez egy olyan Négyigenes Népszavazás-t, ami valahol azért szintén a társadalom átverése, – valljuk be nyugodtan – hiszen eldöntendő négy kérdésből három már el van döntve. Már be van terjesztve a Parlamentnek, és mire a népszavazás megtörténik, addig ezek a törvények elfogadást is nyernek.

Lásd, munkásőrség megszüntetése, pártszervezet kitiltása a munkahelyről. Tehát ezek megszületnek, miközben lényegében az embereknek utólag csak az igent kell rámondani, amit ez az átkos parlament is kényszeredetten elfogad a kerekasztaltárgyalások eredményeként. Egy kérdés valóban egy nagyon fontos kérdés, és a Fidesz-SZDSZ ezt próbálja megakadályozni, hogy ne Pozsgay Imre legyen a köztársasági elnök. Tehát ne közvetlenül a nép válassza meg a köztársasági elnököt.

Pozsgay akkor hallatlanul népszerű politikus. Lényegében ’88 óta, amióta bemondta azt, hogy „népfelkelés”, és a reformkommunista szárnynak az egyik vezető személyisége, azóta ő Magyarországon tényleg egy nagyon népszerű politikusnak számít, és egyértelműen ő maga is úgy gondolja, hogy a köztársasági elnöki pozició senki másnak nem jár, csak neki. Erről is tettem említést, hogy kerekasztaltárgyalások során is így indít el bennünket, hogy ezt el kell érni, hogy legyen ez az intézmény.

Ezek után, tehát egyértelmű, hogy ez a baráti viszony lényegében megszűnik, és hát egy nagyon komoly politikai küzdelem kezd kialakulni az egyes pártok között, amiben szintén az is szerepet játszik, hogy nagyon sokáig az SZDSZ, és azt kell mondanom, hogy a véleményformáló értelmiségnek egy jó része egyértelműen SZDSZ győzelmet várt a ’90-es tavaszi választáson. Nagyon nehezen élték meg, hogy az MDF győzött, és már akkor lényegében elkezdődött egy komoly lejáratási kampány az MDF-fel szemben. Nem csak az antiszemitizmus vádja hangzott el, hanem emlékezzünk rá, hogy volt olyan SZDSZ-es képviselő, aki azt mondta, hogy bő gatya és a mucsai parasztság tartozik lényegében az MDF-hez.

Tehát volt egy ilyen kicsit egy ilyen lenéző stílus is az SZDSZ holdudvara és a belső körei révén, ami egyébként, ha végigmegyünk egészen máig, valahol azt kell mondanom, hogy az alapja annak a Fidesz és a valamikori SZDSZ vezetői közötti ellentétnek is, ugyanis hát később hallottam a Fideszes fiúktól, hogy mennyire és hányszor megalázták őket, amikor még nagyon szoros volt a Fidesz és az SZDSZ között a kapcsolat. Lényegében a Fideszt az SZDSZ-nek egy fiók, ifjúsági csapataként tartották számon a ’90-es évek elején, ugyanúgy egy ultraliberális pártnak tartotta magát a Fidesz, és rendszeresen megkapták azt, hogy ők vidéki paraszti származásból első számú [első generációs] értelmiségiként töltenek be lényegében politikusi pozíciót, és lényegében az egyetem padjaiból kikerülve lettek politikusok, soha nem dolgoztak. Tehát lényegében egy ilyen megaláztatást ők azért mindig kaptak, és olyan sérelmet, amit mind a mai napig érezhetően – ez különösen Kövér Laci részéről érezni talán leginkább -, nem tudnak elfelejteni.

De visszatérve magára az MDF-re, tehát zajlik a kormányprogram vitája, mi azért biztosak vagyunk abban, ami az most Antall Józsefet és engem jelent, ugyanis mi május 2.-án beköltözünk a Parlamentbe, Antall József megkapja az akkori Minisztertanács Hivatala vezetőjének a szobáját, hiszen Németh Miklós még miniszterelnök, és ő foglalja el a miniszterelnöki szobát.  Kiss Elemér átadja a szobáját. Az érdekesség az, hogy Kiss Elemér az én elődöm, és utána ő lesz az én utódom, tehát ő fog engem majd váltani kormányváltás után ’94-ben. Visszatérve, tehát együtt dolgozunk, miután megvan a kormányzati többség, tehát azért abban biztosak vagyunk, hogy a kemény vita ellenére és kritika ellenére is, miután egyszerű többséggel kell megszavazni a kormányprogramot és a miniszterelnököt, ez meg fog történni.

Éppen ezért előzetesen elő van készítve a miniszterelnöki javaslat a miniszterek kinevezésére. Tehát ahogy megtörténik a szavazás, és megszavazza a Parlament, az Országgyűlés Antall József személyét miniszterelnöknek, és a kormányprogram miatt én azonnal rohanok Göncz Árpádhoz, az ideiglenes köztársasági elnökhöz a kinevezési okiratokkal. Ő aláírja, és ennek köszönhetően május 23-án megalakul az Antall kormány. Május 23-án este Antall József kiáll a pulpitusra, és elkezdi miniszterelnöki szűzbeszédét, amiben, ha ma visszaolvassuk azt a beszédet, akkor már abban azért olvashatóak azok a mondatok, amiben próbálja kiábrándítani az embereket, és egyáltalán kijózanítani a rendszerváltoztatás eufóriájából, ugyanis naivan a magyar társadalom döntő többsége arra gondolt, hogy megtörténik a rendszerváltoztatás, és azonnal olyan életszínvonal lesz, mint Ausztriában.

Tehát ehhez kapcsolták a rendszerváltoztatás tényét. Az embereket különösebben nem érdekelte az, hogy alkotmánybíróság, jogállamiság, parlamenti demokrácia, ezek számukra megfoghatatlan fogalmak voltak, de az, hogy a zsebük és az anyagi jólét az milyen lesz, abban természetesen érthető módon, emberi módon nagyon reménykedtek, teljesen irreálisan egyébként, hiszen, még egyszer hangsúlyozom, az előző kormány egy csőd előtti állapotot hagy az Antall-kormányra. Ami-

[ …..? ]

Az az érdekessége, hogy 1989. novemberében derül ki az, hogy addig a Németh-kormány is és az előző kormányok folyamatosan hazudtak mind belföld irányában, mind pedig külföld irányában. A 70-es évektől kezdve ahhoz, hogy nálunk a szocialista világ, vidám barakk megmaradhasson, és tagadhatatlanul a magyar társadalom élt legjobban anyagi viszonyok között a szocialista táboron belül, ez persze egy viszonylagos jólét volt, mert meg volt engedve, hogy 60-as évek második félétől kezdve, ha jutott rá, akkor vehetett Trabantot, vagy vehetett Wartburgot az ember, igaz, hogy 3-4 évig kellett rá várni, de azért ehhez hozzájuthatott, vehetett egy kis telket, ahol magának kis terményt megtermelhetett, GMK-k alakulhattak, tehát bizonyos szempontból volt egy anyagi szabadság és jólét felé történő elmozdulás, de hát ez egy minimális valami volt. Sőt, gondoljunk arra, hogy ’88. január elsejével bevezetik a világútlevelet, és igaz, hogy éves korlát van a dollármennyiségre, 60 dollárt kaphat minden ember, de családtagonként ezt meg lehetett kapni, éppen ezért Bécs felé a nagymamát is, aki mozogni se tudott, beültették az autóba, mindenki fölvéve azt az egy éves dollárkeretét, és Gorenje hűtőszekrényekkel jöttek haza az autók Bécsből, mert azt be lehetett vásárolni ezzel az összegyűjtött pénzzel. Tehát még egyszer mondom, akkor az emberek arra számítottak, hogy ez az anyagi jólét, ez hirtelen még jobban meglódul, és senki nem arra számított, hogy itt a tervutasításos szocialista gazdasági rendszer ahogy összeomlik, itt nemhogy anyagi jólét lesz, hanem sokkal inkább megszorítások lesznek, iszonyú munkanélküliség, egy elszaladó infláció, és senki nem gondolt arra, hogy ahogy szétesik a szocialista blokk, és akkor még mondjuk ’90-ben még azt sem lehetett tudni, hogy maga a Szovjetunió is szét fog esni, ami az egyik legnagyobb felvevőpiaca volt a szocialista gazdaságnak, és a magyar iparnak, és a gazdaságnak, mezőgazdaságnak is. Ez nagyon, még komolyabb nehézségeket fog okozni az országnak.

[ …..?]

Ez utána, utána szembesülünk olyan, egy az, hogy nem létező információkkal, mert nem jutunk hozzá, részben pedig valós információkhoz, hogy…

[Mennyire okozott pánikot ez a gazdaságban?]

Hát pánikot nem okozott, mert ő bejelentette, hogy egy kamikaze kormányt fog irányítani, tehát azzal szembesült, hogy tudta, hogy nagyon nehéz lesz, és szembesült azzal, hogy még nehezebb lesz.