Interjú Kajdi Józseffel – 7. epizód

Tehát ezt a bizonyos háromezres határozatot elkészítve, javaslatként átmentünk Horváth Balázs akkori belügyminiszterhez. A közjogi helyzetnek megfelelően ő akkor a miniszterelnököt helyettesítő, hiszen Antall József ráadásul a taxisblokád időszakában altatásos műtéten vesz részt. Tehát ő másnap, pénteken, amikor magához tér, akkor szembesül azzal, hogy az országban mi történt.

De közjogilag a miniszterelnöki pozíciót és feladatot Horváth Balázs látja el. Balázs elfogadja a javaslatot, aláírja, azonban ez mégsem kerül végrehajtásra, mert a köztársasági elnököt értesíti Barna Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya, és elnök úr egy főparancsnoki parancsot kiad, és megtiltja, hogy a Honvédség ezeket a járműveket a rendőrség számára rendelkezésre bocsássa. Ekkor engem felhív Antall József a kórházból, és megkér arra, hogy tájékoztassam alkotmányjogilag a köztársasági elnököt arról, hogy ő túllépte a hatáskörét. És valóban túllépte, ugyanis azt tudni kell, hogy az Alkotmány a köztársasági elnöknek a főparancsnoki jogkört csak békeidőben nem adja meg, tehát békeidőben ő, mint főparancsnok nem járhat el, márpedig békeidőről van szó, bármennyire is feszült az adott helyzet.

Én erről tájékoztatom is elnök urat, tehát egy újabb jó pontot szerzek nála, telefonon keresztül tájékoztatom. Ő ezt természetesen zokon veszi, de hát a tények tények. Ráadásul később az Alkotmánybírósághoz is beadunk egy beadványt, és az Alkotmánybíróság visszaigazolja, hogy a köztársasági elnök túllépte a hatáskörét.

Ezért például az MDF frakció szeretne is egy bizalmatlansági indítványt a köztársasági elnök ellen indítani, amit viszont határozottan Antall József leállít. Nem Göncz Árpád személye miatt, hanem kifejezetten a köztársasági elnöki intézmény tekintélye miatt. Tehát nem engedi ezt az akciót, és kéri is azt, hogy ne támadják meg a köztársasági elnököt, bármennyire is ellene tett a kormánynak. Ez egyébként később is megnyilvánul, tehát később is, amikor az MDF frakció fel van háborodva Göncz Árpádnak bizonyos alkotmányellenes akciói miatt. Körülbelül ötször állapítja meg az Alkotmánybíróság a későbbiek során is, hogy Göncz Árpád túllépte az alkotmányos hatáskörét, tehát lényegében alkotmánysértést követett el, akkor sem engedélyezi ezt, és nem járul hozzá a miniszterelnök ehhez.

De, ha már belevágtunk abba, hogy sajnálatos módon taxisblokád időszakában Antall József már egy műtéten esik át, mindenképp szólni kell arról, hogy ez valahol egy magyar sorstragédia, hogy 43 év után az először megválasztott, szabadon megválasztott miniszterelnök kénytelen szembesülni egy halálos kórral. Ráadásul ő ezt már a választás éjszakáján, április 8-án észleli magán, de nem veszi komolyan. Tehát a hónaljában érez egy daganatot, de arra gondol, hogy ez egy nyirokcsomó, és nem veszi komolyan, ami később aztán annyira elkezd nála fájni, hogy nyáron már kivizsgáltatja magát, akkor megállapítják, hogy ezzel nem lehet tréfálni, meg kell műteni.

Bár a konkrét okot és a diagnózist akkor még nem tudják megállapítani, de erre azt válaszolja, amely a Blokád című filmben is teljesen tényszerűen elhangzik, hogy az önkormányzati választásoknak meg kell történnie, és ő ezt az amerikai utat is még le akarja bonyolítani, mert ez az ország számára egy hatalmas elismerés, és csak utána fekszik be a műtétre. A műtét viszont azt állapítja meg, hogy egy Non-Hodgkin, egy nyirokcsomó rák támadta meg, ami sajnálatos módon édesanyjánál is megjelent. Ennek van egy könnyebb és egy súlyosabb változata, sajnos nála a súlyosabb változat jön ki, ami azt mondja és azt jelenti, hogy vagy három hónap életben maradás, vagy három év.

Három év a legjobb eset. Három év akkor van, hogy ha ő a kemoterápiás kezelést viszonylag jól viseli. Ha nem, akkor viszont, és ha nem veti magát alá, akkor három hónap múlva ő eltávozik az élők sorából, ami annyiban sorstragédia, hogy bár nyilvánvalóan miniszterelnöki pozícióra készülni nem lehetett, de ő gyakorlatilag gyerekkora óta tudatosan készült egy politikusi pályára.

Nem tudta, hogy a sors megadja számára, de végül megadta. Amit igazából, ha belegondolunk, a 60-as, 70-es években senki nem gondolt arra, hogy valóban itt egy rendszerváltoztatás lehet, és ő már akkor tudatosan készült egy politikusi pályára, egy teljesen más politikusi pályára, mint azok, akik a pártállamban képzelték el jövőjüket és sorsuk alakulását. Tehát valahol ez egy sorstragédia.

Az más kérdés, hogy ő úgy állt az egész kérdéshez, hogy ő ezt egy szolgálatnak fogta fel. Egyébként ezt nagyon sokszor hangoztatta a minisztereknek, hogy maga a miniszter szó is egy szolgálatot jelenti. Éppen ezért mindig föllépett, ha valaki urizált és próbált a hatalmával visszaélni.

Ez egyébként a fizetés vonatkozásában is megnyilvánult, és ezzel kapcsolatban csak egy konkrét példát hadd mondjak. A közigazgatási apparátus bére, legalábbis a vezetői szinten, államtitkári, közigazgatási államtitkári és helyettes államtitkári szinten, mi a miniszteri bérekhez voltunk hozzá kötve, százalékos arányban. Ennek köszönhetően volt olyan időszak, amikor én a Miniszterelnöki Hivatal bérlistáján csökkenő sorrendben a 154. voltam.

Tehát azt jelenti, hogy én, mint a hivatal vezetője esetében 154-en kerestek jobban nálam a saját beosztottjaim közül, ami nem volt egy kellemes állapot. Többször próbáltam kezdeményezni, hogy oké, ti ezt szolgálatnak veszitek, meg négy évet vállaltatok, de mi egy élethivatásként vállaljuk ezt a közigazgatási pályát, valahogy engedjetek el bennünket, de hát törvényileg hozzá voltunk kötve, és nem igazán volt ebben mozgástér. 

A betegségre visszatérve a műtét jól sikerül, a kezelésekre is jól reagál, és ennek köszönhetően 91 tavaszára ő tünetmentessé válik. Igaz, hogy elveszíti a haját a kemoterápiás kezelés hatására, és egy rettenetes parókát kap. A feleségének a fodrásza csinálja az első parókát. A másodikat már más, ami egyébként jobb lesz, mert aztán sajnálatos módon kiújul újra a betegsége, de most maradjunk annál, hogy 91 tavaszán tünetmentes.

Szerintem ez az Antall kormánynak a legdinamikusabb időszaka, hihetetlen energiával veti bele magát a ténykedésbe, nagyon jó kedélyű, és ez érződik a kormány működésén is. Ráadásul addigra, azt kell mondanom, üzemmentessé válik a működésünk is, olajozottá válik. Tehát míg én az első újságinterjúmban, amit Márványi Ágnes a Magyar Hírlap számára készített, még azt voltam kénytelen nyilatkozni, amikor megkérdezte, hogy hogy érzem magam. Mondtam, hogy úgy, mint a fuldokoló, aki úszni nem tud, de belökik a medence közepére, és az a feladat, hogy ússzál ki. Körülbelül így éreztem magam. Valóban 91.

tavaszára, amikor már létrejönnek olyan döntéselőkészítő testületek, mint a közigazgatási államtitkári értekezlet. Nem kerülhetett kormány elé olyan előterjesztés, ami a mi szűrőnkön nem ment volna át. Rengeteg előterjesztést visszadobtunk, mert nem volt kellően egyeztetve, nem engedtünk zsebből előhúzni előterjesztést. Tehát azt kell mondanom, hogy egy normális működésre kezdett átállni a kormányzati működés. Ez viszont tartott 91 végéig, amikor sajnálatos módon kiújul a betegség, újra elkezdődnek a kezelések.

Ezt a környezet nem igazán veszi észre, mi természetesen tudunk róla. A működés vonatkozásában legalábbis, mint miniszterelnöki működés érezni nem lehet. Mi tudjuk, a közvetlen környezet, hogy az a szarkasztikus humor ritkábban jelenik meg nála, kedve kevésbé jó, hiszen érzi azt, hogy újra véges az a szolgálat, amire lényegében az életét rátette, és lehet, hogy hamarabb abba kell hagynia kényszerűségből, mint ahogy tervezte.

Márpedig ő, ha törik, ha szakad a rendszerváltoztatást el szerette volna érni, és be szerette volna fejeztetni. Beleértve azt is, hogy a legsúlyosabb, leghátrányosabb döntéseket is végrehajtani. Mik ezek? Említettem a legelején, hogy a gazdasági rendszerváltoztatás az Antall-kormányra marad.

Összeomlik a szocialista rendszer, összeomlik a Szovjetunió, a vacak eladhatatlan Nyugat-Európa felé. Eladhatatlan árukat addig mi el tudtuk sózni, akár barter-kereskedelem formájában is a Szovjetunió számára. De a Szovjetunió nagyon sokáig transzferábilis rubelben fizetett számunkra, ami igazából semmire nem beváltható, és nem adható el. Mi is próbálunk dollár elszámolásra átállni, de Szovjetuniónak szintén nincs dollárja.

Ráadásul mondom, azzal, hogy szétesik Szovjetunió, lényegében egy óriási felvevő piac szűnik meg, és ráadásul ma már közismert, hogy Magyarországon úgy érték el a teljes foglalkoztatottságot, hogy a gyárkapun belül volt a munkanélküliség. Talán emlékeznek sokan arra, hogy volt egy olyan büntetőtörvénykönyvi tényállás, hogy “közveszélyes munkakerülés.” Tehát, akinek nem volt igazolt munkahelye, az megbüntethető volt akár bűncselekmény alapján is.

Éppen ezért mindenkit foglalkoztattak, akár úgy is, hogy egy munkás, és ez tényleges történet, nem kitalálás, valamilyen géphez egy alkatrészt összeállított, összeszerelt, a mellette lévő munkás szétszerelte. Kezdődött elölről újra. Tehát, ha kellett, akár így foglalkoztattak embereket, és ráadásul, még egyszer mondom, olyan áruk gyártása történt, ami eladhatatlan volt. Tehát gyárkapun belül, üzemeken belül volt munkanélküliség, hivatalosan persze nem.

Ezek a gyárak végül összeomlottak, elindult egy privatizáció, ráadásul már a mi időnk előtt. Sárközy Tamásnak köszönhetően egy spontán privatizáció indult meg. A pártnomenklatúra ráérezve a nagy lehetőségre ebben tevékenyen részt vett, és egész nagy vagyonokat ellenőrizetlenül, ha nem is törvénytelenül, mert még egyszer mondom, spontán privatizációról van szó, tehát nincs jogilag szabályozva, nagy vagyonokhoz jut hozzá. Tehát egy vadkapitalizmus indul el már 88-tól kezdődően Magyarországon.

Ezt mi próbáljuk szabályozni, a csődtörvénytől kezdve, új jegybanktörvény, banktörvény stb. stb., amelyek még inkább hozzájárulnak ahhoz, hogy át tudjon állni egy piacgazdaságra, egy normális kapitalista piacgazdaságra az ország, ahhoz bizony be kell zárni üzemeket, föl kell számolni, csődbe kell juttatni a gazdaságtalan termelésű gyárakat, és óriási életszínvonal csökkenés következik be, hatalmas infláció. Teljesen érthető az a frusztráltság és az a kiábrándultság, ami kapcsolódik a rendszerváltoztatáshoz, beleértve a taxisblokádot, és beleértve mindazt az elégedetlenséget, ami részben, mondom, abban a naivitásból is következett, hogy itt a rendszerváltoztatással majd micsoda életszínvonal változás következik be. Antall József betegsége, egyébként még egyszer mondom, bár sokan próbálják utólag is ezt magyarázni, hogy negatívan hat a kormány működésére. Állítom, tehát én, aki személyes tanúja vagyok a mindennapi működésnek, beleértve a kormányműködésnek, ez nem látszik és nem érződik.

Az más kérdés, hogy sajnálatos módon 93 nyarára ez a betegség eljut egy olyan stádiumba, hogy egy végső műtétet kell végrehajtani, ami egy csontvelő átültetést jelent. Diel professzor, egy német professzor végzi ezt el, addigra ő már körülbelül 60 ilyen műtétet végez el. Döntő többségében a páciensek életben maradnak, de nem lehet tudni ezt előre, ugyanis egy nagyon kétséges műtétről van szó, hiszen ez azt jelenti, hogy egy csontvelőt kivesznek az emberből, egy sejtből, azt megpróbálják fejleszteni, illetve szaporítani, és amikor megtörténik a szaporodás, azt visszaültetik az emberbe, de úgy ültetik vissza, hogy előtte az immunrendszerét teljesen kiölik.

Most ennek érdekében Antall Józsefnek 93. október 6-án Kölnbe ki kellett utaznia, ahol végrehajtják ezt a műtétet. Ő október 5-én ír egy levelet, amin, a borítékon az szerepel, hogy halálom esetén felbontandó, és a legközvetlenebb stábtól is elbúcsúzik a belügyminiszter, Boross Péter jelenlétében, és lényegében minket Boross Péterre bíz, azzal, hogy nem biztos, hogy élve hazajövök, de hát 50% esélyét adva annak, hogy igen, és elmegy a műtétre.

A műtét nagyon jól sikerül, igaz, hogy teljesen steril szobában tartják őt több héten keresztül. Megindul a fehérvérsejt fejlődés, és annyira jól reagál a szervezete, hogy hazaengedik Magyarországra november elején, kicsit hamarabb, mint ahogy kellene. Ezt az orvosai is megmondják, és azzal a feltétellel engedik haza, hogy emberek közé ne nagyon menjen két héten keresztül, hanem viszonylag steril környezetben, hogy nehogy valamilyen fertőzést elkapjon. Ő ennek ellenére hazajön, emlékeim szerint november 5-én, és 8-án már bejön a hivatalába, 11-én már levezeti a kormányülést, bemegy a parlament ülésére is, ahol vastaps fogadja. Egyébként maga az ellenzék is fölállva, tapsolva köszönti őt. És tényleg, mindenki úgy érzi, még a korábbi legvadabb támadói is, hogy valahol a sors kegyének köszönhetően ez a kormány végig viszi ezt az első nehéz időszakot.

Van, aki azért örül, hogy a mostani kormány hatalmon marad, van, aki pedig azért örül, hogy ez a mostani kormány a legnehezebb részét befejezi a rendszerváltoztatásnak, és miután mindenki tudja, hogy valószínűleg új kormány fog alakulni, így nem rámarad ez a nehéz feladat. Tehát ez a mostani kormány azt a, hogy mondjam, fekáliától kezdve mindent eltakarít a jövendő kormány elől. Tehát ezért is drukkol annak, hogy Antall József meggyógyul, és végig tudja vinni a kormányzati időszakot. Igen ám, de bár még a november 18-ai kormányülést ő még levezeti, már nem érzi jól magát.

22-én, hétfőn, csütörtök a 18-a, már be se jön a parlamentbe, a munkahelyére, betelefonál, hogy láza van, be is viszik a kórházba, és gyakorlatilag ezt követően ő már ki se kerül a kórházból. A kórházban egyébként először tüdőgyulladást kap, utána a leukémia is megtámadja, és december 12-én a szervezete föladja a küzdelmet a halálos kórral szemben. Ez egy vasárnap délután, negyed hatkor történik.

Sok gyerek számára, aki akkor a tévé előtt ül, és a kacsameséket nézi, megmaradt az az élmény, hogy hirtelen a televízió elsötétül, megszakítják a kacsamesét, és Boross Péter bejelenti, hogy Magyarország miniszterelnöke, Antall József negyed hatkor meghalt. Az én feladatom akkor az, hogy a rendkívüli kormányülést összehívjuk még aznap estére. Természetesen, miután az előzetes hírek nagyon rosszak, és föl vagyunk rá készülve, hogy valószínűleg a halál be fog következni, ezért előzetesen Boross Péter kiad feladatokat.

A kabinetfőnök a nekrológ megírását kapja meg feladatul. Van, aki már a temetés előkészítését, én pedig a rendkívüli kormányülés előterjesztését kell, hogy előkészítsem. Megvallom őszintén, emberileg életem legnehezebb feladata ez, hiszen egy számomra nagyon közel álló, hallatlanul tisztelt, megítélésem szerint a 20. század második felének egyik legnagyobb magyar politikusáról és legnagyobb demokrata államférfijéről el kell képzelnem, hogy már meghalt, és úgy kell megírnom az előterjesztést, hogy a miniszterelnök meghalt, és mi az alkotmányjogi következménye ennek. A kormányülésen, ezen a rendkívüli kormányülésen, ami aznap este fél nyolckor kezdődik, részt vesz Göncz Árpád és Szabad Gyuri bácsi is, az Országgyűlés elnöke. Megtárgyaljuk azt, hogy mi a közjogi helyzet az előterjesztésem alapján.

Tájékoztatást kap a kormány és a köztársasági elnök és a Ház elnöke, hogy hogy tervezzük a temetést, ami a következő szombatra van tervezve. És fölolvasásra kerül az a borítékban lévő levél, amin említettem, hogy az van rajta, hogy halálom esetén felbontandó. Ez végül is ott hangzik el a kormányülésen először.

Ez egy politikai végrendelet, amiben Antall József kifejezésre juttatja, hogy szeretné, ha ez a kormány, ha nem is Antall kormányként, de továbbvinné a parlamenti ciklust, és kéri, hogy Boross Péter, az ő helyettese, a belügyminiszter kapjon megbízatást kormányalakításra. Tehát lényegében kijelöli a jövendő utódját, amely utódlás meg is történik, hiszen a temetést követő héten, hétfőn már a Boross Péter programja ismertetésre kerül a parlamentben, és 21-én emlékeim szerint már megválasztásra is került a Boross-kormány egyetlen egy személyi változással a miniszterelnök személyén túl, hiszen a belügyminiszter lesz a miniszterelnök, és a belügyminiszter helyére pedig Kónya Imre kerül belügyminiszterként.

Mi a közvetlen stáb a Miniszterelnöki Hivatalban Antall kérésére érintetlenül maradunk, tehát Boross Péter átvesz bennünket. Tehát mi a Boross-kormányt is szolgáljuk a kormányhivatal élén, én is közigazgatási államtitkárként, és maradok 1994. július 10-éig, bár az új kormány, a Horn-kormány 14-én alakul meg, de nekem van egy konfliktusom egy szakmai egyeztetés során Horn Gyulával, egy személyes konfliktus. Ő egy elég csúnya kiszólást tett a közigazgatási apparátusra, amit én kikérek nemcsak a személyem miatt, hiszen én akkor már tudom, hogy távozok, hanem a maradó közigazgatási szakemberek nevében, amiből kialakul egy személyes jellegű vita, és én kifejezetten kérem, hogy én nem szeretném megvárni Horn Gyula miniszterelnökségét, és hogy ő mentsen fel, illetőleg tegyen javaslatot erre, ezért kérem meg erre Boross Pétert, és így július 10-én én távozok. Egyébként a Boross-kormány július 7-én tartja meg a legutolsó ülését, utána már nincs is ülése.

Még annyit azért hozzá kell tennem, és talán ez befejezésként mindenképp el kell, hogy hangozzon. Utaltam arra, hogy amikor az Antall kormány átveszi a kormányzást, akkor bár Németh Miklóstól kap bizonyos dossziékat, és hogy mik vannak, mik a félbehagyott ügyek, miről kellene feltétlenül dönteni, de jó néhány olyan minisztériumban, ahol úgy megy be a jövendő miniszter, hogy senki nem fogadja, lásd Horváth Balázst a Belügyminisztériumban, aki azt se tudja, hogy hol van a miniszteri szoba, tehát szó szerint senki nem fogadja, úgy kell kérdezősködnie, hogy odataláljon és beülhessen a saját szobájába. Éppen ezért talán annyit mindenképp szólni kell, hogy hogy várja az apparátus az új kormányt a mi időszakunkban, az Antall kormány időszakában.

Sajnálatos módon az a két plakát, amiről tettem megjegyzést, hogy Tovaris Konyec, meg Tavaszi Nagytakarítás, iszonyú félelmet kelt a közigazgatási apparátusban. Én is, amikor a kormányhivatal vezetője leszek, azt észlelem, hogy fülét-farkát mindenki behúzza, és az emberek nem állnak le beszélgetni, még nem is köszönnek, hanem tényleg, így kicsit sunnyogva, elfordulva, mindenki szalad a folyosón, és rettenetesen rossz a hangulat. És akkor az új személyzeti főnököm, egy fiatal srác, akit kinevezek, javaslatára, aki szól nekem, hogy te nagyon rossz az apparátus hangulata, próbáljuk valahogy megnyugtatni őket.

Én összehívok egy állománygyűlést, amit aztán később a közigazgatási államtitkároknak is szó szerint majd, hogy nem parancsba adok a miniszterelnök kérésére. Az állománygyűlésen én elmondom azt, hogy senkinek nincs félnivalója, a volt párttagoknak sem, hiszen tudom azt, hogy például a kormányhivatal személyi apparátusának is több mint 80 százaléka volt MSZMP tag. Egy időben másképp nem is lehetett oda bekerülni.

Tehát senkinek nincs félnivalója, hogyha a kormányhoz, nem az MDF-hez, nem a kisgazdákhoz, nem a keresztényekhez, hanem a kormányhoz lojálisan, tisztességesen, szakmailag végzi a munkáját. Meglepő módon ez egy olyan varázsmondat volt, hogy ettől a pillanattól kezdve mosolygós embereket lehetett találni. Este 11-kor, amikor mentem fel a miniszterelnök úrhoz, mert fölhívatott még valamihez, akkor az irodákban még égő lámpát találtam, és amikor bementem, hogy „gyerekek, mi a túrót csináltok” még itt éjszaka, akkor az volt a válasz.

„Csak nem gondolod, hogy amikor tudjuk, hogy a főnök dolgozik, és feladat van, hogy mi haza megyünk.” Tehát egy olyan munkahangulat és kedv, és nem tudok jobb szavakat kitalálni, alakult ki a kormányhivatalon belül, ami számomra egészen felemelő érzést adott, és egészen fantasztikus volt, amire aztán a miniszterelnök is nagy hangsúlyt fektetett. Még azon a nyáron Őszödön, Balatonőszödön, az osztályvezetőtől fölfelé tartott a közigazgatásról és az elvárásról előadást, és szó szerint ugyanezt megismételte és hangsúlyozta, hogy egy közigazgatási szakembernek a mindenkori kormányt kell lojálisan szolgálnia a szakmai tudásának megfelelően. Őt nem érdekli, hogy politikailag kinek milyen az érzülete, a vonzalma, ha tisztességesen dolgozik, akkor félnivalója nincs.

És valóban azt kell mondanom, hogy ez érvényesült akkor legalábbis a közigazgatásban. Elmondta a kiválasztási szempontot is a közigazgatás vonatkozásában, ami nem a politikai alkalmasság és lojalitás, hanem a szakmai alkalmasság az elsődleges. És ezt követelte meg minden minisztertől és minden közigazgatási vezetőtől is.

És valóban a kiválasztás szempontja abban az időszakban ez volt. Valamikor 1993 végén kezdett az MDF-s vonalról bekerülni a közigazgatási apparátusba is egy-két személy, de azok is olyanok, akikről azt kell mondanom, hogy maximálisan megállták a helyüket. Például Nagy Zoltán, aki a Pénzügyminisztériumnak lett a közigazgatási államtitkára, és hogy mennyire jó szakember volt, hosszú éveken keresztül utána ő volt a Versenyhivatal elnöke. Tehát tényleg csak szakemberek, nem politikai alapon és politikai lojalitás alapján kerültek be emberek a közigazgatásba akkor.

Tehát azt kell mondanom, hogy közigazgatásnak valahol nem csak a kormányhivatalnak és a kormány működésének, de közigazgatásnak is egy arany időszaka volt. Elindult egy közigazgatási reform folyamat, informatikai szempontból is egy olyan jelentős változás történt, ami részben persze korábbi COCOM-listának is volt köszönhető. Csak egy példát hadd meséljek el pl. a telefonhiányról.

Ez olyannyira létezett, hogy még a miniszterek sem rendelkeztek otthon telefonnal, beleértve engem sem. Az első hónapokban ezzel szembesültek egyébként a hivatalt átvilágító Szekeres fivérek is, akiket Antall József kért fel segítségül, hogy segítsenek átvilágítani a hivatalt, és adjanak javaslatot a jobb működése. Ők döbbenten szembesültek azzal, hogy mennyire rossz technikailag a hivatal ellátása.

Tehát például engem, hogyha a miniszterelnök el akart élni, akkor egy személyi hívón, amit mi úgy neveztünk köznyelven, hogy csipogó, jött egy értesítés, hogy hívja vissza a miniszterelnököt. Akkor elkezdtem keresni otthon kétforintosokat, lementem az utcára, kellett keresnem egy nyilvános telefonfülkét, ahol működött legalább a telefon. A harmadik mondjuk működött, föl kellett hívnom erről a nyilvános fülkéből a miniszterelnököt, és a legbizalmasabb dolgokat kellett így megbeszélni. Hiszen néha nem volt idő bemenni a hivatalba, hanem azonnal közölte a kérdését, és nekem válaszolnom kellett, tehát erről a nyilvános telefonfülkéről kellett mindezt megbeszélni. Később ez annyiban könnyebbült, hogy egy Altáj nevezetű, ilyen koffernyi szerkezetet kellett az autóban és a lakásban tartani, azon kurblival lehetett fölhívni és azon lehetett a vonalon egymással beszélni, és talán másfél év után sikerült elérni a Matávnál, hogy a lakásban is lett normál telefon.

Tehát számítógépünk nem volt, természetesen olyan írógéppel dolgoztak a titkárnők, ami bizonyos minimális memóriával rendelkezett és javító programmal, de én emlékszem, hogy 90-ben még az IM-ben olyan gépeken dolgoztunk, amikor a javító szalaggal, tehát ilyen fehér szalaggal kellett az elütéseket javítani. Tehát a közigazgatás technikai felszereltsége körülbelül ilyen volt, a magyar közigazgatásé. Ebben rohamos változás és fejlődés következett be azért abban az időszakban, részben pont annak az átvilágításnak köszönhetően, amit az általam említett Szekeres fivérek elvégeztek a kormányhivatalban. Egyébként ők további olyan javaslatokat tettek a működés javítása szempontjából, ami tényleg komoly lökést jelentett, beleértve azt, hogy a miniszterelnök munkájának könnyítése érdekében legyen például kabinetfőnök.

A kabinetfőnök addig nem létezett a magyar közigazgatásban, és 91 júniusától kezdődően lett ez az intézmény. Megmondom őszintén, hogy erről az időszakról még nagyon sok mindent lehetne mondani, hiszen nagyon sok esemény történt még.

Az orosz puccstól kezdve, hogy mi azt hogy reagáltuk le, amikor Gorbacsovot megbuktatták és Jelcint bezárták az orosz parlamentbe, és fegyverekkel próbálták megdönteni az akkori orosz hatalmat. A Bős-Nagymaros vízlépcső mizériáról szintén lehetne nagyon sok mindent elmondani, és hát nagyon sok olyan kormányzati esemény történt, beleértve a médiaháborúnak a további eseményeit és történéseit, amiről még szerintem hosszan, akár órákig lehetne szólni. Életem legszebb és legnehezebb időszaka volt ez, és nagyon büszke vagyok rá, hogy részese lehettem ennek.