9. Epizód – Eddig nem érintett témák, különösen azok, amelyek támadási felületet adtak a Kormánnyal szemben (Folytatás)

Átirat:

A következő nagy téma, ami miatt rendszeresen támadták az Antall-kormányt, az a külpolitika. Miközben azt kell mondanom, hogy ha valamiben nagyon sikeres volt az Antall-kormány, bár a személyes véleményem az, hogy ez szinte a körülményeket, ha alapul vesszük és reálisan vesszük alapul, akkor minden téren igenis fel tud mutatni eredményeket. De az tény, hogy a leglátványosabb eredményeket a külpolitikában érte el, az más kérdés, hogy a magyar közvélemény erről vagy nem értesült, vagy pedig egyszerűen ezt nem tartotta olyan szempontból fontosnak. Mire gondolok itt? Csak néhány tényt szeretnék felsorolni, és szerintem mindenki maga el tudja dönteni, hogy ez valóban érdeme, eredménye, vagy sem.

Antall József kezdeményezésére szűnik meg a Varsói Szerződés, ezt elmeséltem ennek a történetét, ami valóban egy bájos történet, és ahogy említettem a Blokád című filmben én inkább ezt a jelenetet filmesítettem volna meg, amikor ő a két határozati javaslatból az elutasított magyar javaslatot olvassa fel, és lényegében ezzel indul meg a Varsói Szerződés megszüntetésének folyamata. Magyar kezdeményezésre szűnik meg ’91-ben a KGST, ami igaz a Szocialista Országok Gazdasági Együttműködésének Szervezete.

Antall József kezdeményezésére, illetőleg olasz-magyar kezdeményezésre jön létre először a Pentagonálé, aminek tagjai, igaz Olaszország, Ausztria, Jugoszlávia, de tagja két volt Varsói Szerződés-i tagállam, Csehszlovákia, illetve Magyarország, és magyar kezdeményezésre ennek aztán tagja lesz Lengyelország is később, ekkor már Hexagonálénak nevezik ezt a szervezetet. Antall-kormány időszakában leszünk társult tagja az Európa Tanácsnak, illetőleg az Európa Közösségnek. Továbbá, szintén magyar kezdeményezésre születnek meg azok a, köznyelven barátsági együttműködési szerződések a környező országokkal, amelyek rendezik a viszonyunkat lényegében a minket körbevevő országokkal, és e szerződésekben természetesen nagyon nagy hangsúlyt kap az adott országban élő magyar kisebbség jogainak biztosítása is.

De ha már itt erről van szó, akkor feltétlenül szólnom kell a Magyar-Ukrán Alapszerződésről is, ugyanis érdekes módon a magyar belpolitikában ez az egyetlen az a szerződés, amelyik óriási viharokat kavart, és fura módon leginkább a kormánykoalíció berkein belül. Ugyanis belekerült egy olyan passzus, egy olyan mondat, hogy „Mindörökre lemondunk a területi követelésekről.” Nem szó szerint így szól, de lényegében ez a mondatnak a lényege, amit hazafiatlanságnak, hazaárulásnak és még különböző jelzőkkel lehet illetni, hogy miket kapott akkor az Antall-kormány.

Hiszen már akkor elterjedt az a tévinformáció, amit mind a mai napig egyébként előszeretettel bizonyos időszakonként elővesznek, hogy abban az időszakban felajánlották, tehát Ukrajna megalakulásakor, felajánlották Magyarországnak Kárpátalját, hogy visszakaphatja. Na most szeretném határozottan állítani, hogy ez egyszerűen nem igaz, semmilyen valóságalapot nem tartalmaz, de előszeretettel természetesen ezt hangoztatják, nem olyan régen a Magyar Nemzet egyik újságírója is, nagyon komoly hiteles forrásokra hivatkozva, három személyt is megnevez, hogy kik a forrásai: Csurka István, Bíró Zoltán és Raffay Ernő.

Hát Csurka már nem él tehát őt nehéz megkérdezni erről, a másik két úriember még él, de Bíró Zoltán, akit korábban már említettem, aki az első ügyvezető elnöke volt at MDF-nek, lényegében attól az időponttól kezdve, hogy Antall József csatlakozik az MDF-hez, és ő lesz az első közgyűlés által megválasztott igazi elnöke az MDF-nek, az ő szemében Antall József egy gyűlölt személy, már csak azért is, mert lényegében az MDF-et nem engedi Pozsgai mögé egy ilyen háttérmozgalomként működtetni, hanem egy önálló, lényegében egy – azt kell mondani, hogy – szabadelvű konzervatív párttá szervezi, egy teljesen modern európai párttá szervezi, és éppen ezért Bíró Zoltán számára mind a mai napig Antall József, hát, nem egy pozitív figura. De ez körülbelül ugyanolyan hiedelem és ugyanolyan téves és előszeretettel elővett rágalom, mint a „Rózsadomb Paktum”, talán ez is néhány személy számára vagy néhányak számára ismerős, mert ez is folyamatosan rendszeresen visszaköszön a nyilvánosság felé, hogy ’89 nyarán titkosszolgálatok jelenlétével Rózsadombon született egy paktum, amelynek az volt a lényege, hogy Pozsgai legyen a köztársasági elnök majd, és Antall József legyen a miniszterelnök.

Na most ha egy kicsit is józanul belegondolunk, hogy még nem is volt választás, hogy lehetett volna leosztani így a szerepeket, még Pozsgainak a köztársasági elnöki pozícióra még úgy, ahogy volt is esélye, de hát ez aztán a négyigenes népszavazással eloszlott, de az, hogy Antall József legyen a miniszterelnök ’89 nyarán nyilvánvaló, hogy egy teljes illúzió volt. Említettem azt, hogy a kerekasztaltárgyalásokon az Ellenzéki Kerekasztal képviselői még abból indultak ki, hogy tuti, hogy ’90 tavaszán megtartott választásokon az MSZMP fog győzni, illetve akkor még nem lehetett tudni, hogy MSZP-vé fog átalakulni, hiszen ott van a 850 ezer párttag, családtag, stb., tehát garantált számukra a győzelem.

Tehát nem is szeretnék tovább ezzel a cáfolattal különösebben foglalkozni, tehát egyértelmű, hogy ilyen felajánlás nem történt, de hogy mennyire sikeres volt azért ez a politika, és ezt is azért én eredményként szeretném elmondani, hogy ’91. december 6-a, ez a bizonyos dátum, amiről érdekes módon a magyar sajtó nem igazán ad híradást, egy nap alatt három alapszerződést ír alá a miniszterelnök. Moszkvában először is aláírja Gorbacsovval, a szovjetekkel az alapszerződést, átmegy egy másik szobába, ahol aláírja az oroszokkal történő alapszerződést Jelcinnel, és visszafelé leszáll Kijevben és aláírja Kravcsukkal is. Egyébként Magyarország az első, amelyik elismeri Ukrajnát önálló államként, és Magyarország az, amelyik először nagykövetséget nyit Ukrajnában.

Tehát azt kell mondanom, hogy egyértelműen itt is élen állunk. És hogy még megemlítsem azt is, hogy Visegrádi 4-ek, ami igazából először V3-ként, Visegrádi 3-ként indul, hiszen akkor még Csehszlovákia van, és V4 csak akkor lesz, amikor Csehszlovákia szétválik Csehország és Szlovákiára. Ez is Antall József kezdeményezésére jön létre. További Antall József az, akitől rendszeresen tanácsot kérnek a nagyhatalmak vezetői, amikor a Délszláv-válság kezd kirobbanni.

Sajnálatos módon nem fogadják meg először a tanácsát, ő pedig nagyon hamar figyelmezteti őket, hogy Európának egyik vihargóca lesz ez a térség, és hogy nagyon kell figyelni, és érdemes mielőbb komoly figyelmet szentelni, mert ebből nagyon komoly konfliktus alakulhat ki. De ezzel kapcsolatban is hadd meséljek el egy történetet. Idősebb Bush amerikai elnök hívja föl Antall Józsefet, hogy tájékozódjon a jugoszláv helyzetről, és ilyenkor talán közismert, hogy mindig megállapodnak, hogy kb. hány percig tarthat egy ilyen megbeszélés, előre le van egyeztetve. Eredeti megállapodás szerint ez egy 20 perces beszélgetés lett volna. 20 perc eltelte után figyelmeztetik az amerikai elnököt, hogy letelt az idő, tehát abba kéne hagyni. Aki közli, – és ez a telefonba is behallatszik, tehát onnan lehet tudni, és a jegyzőkönyv is ezt tartalmazza, hiszen ezekről a beszélgetésekről is mindig írásos jegyzőkönyv születik -, Hogy Bush amerikai elnök azt mondja, hogy „Engem ez nem érdekel, én Jóskát hallgatom, és jegyzetelem, amit mond.” Tehát megítélésem szerint annál nagyobb elismerés, hogy egy ilyen kicsi ország miniszterelnöke által elmondottakat egy világhatalomnak az elnöke jegyzeteli, mert olyan fontosnak tartja azokat a meglátásokat, szerintem különösebben nem is kell ezt értékelnem. Tehát körülbelül ennyit a külpolitikáról, illetve még egy dolgot azért el kell mondanom, mert az egyik vádpont még ezzel kapcsolatban az volt, hogy mi mélységesen elrontottuk a magyar-szovjet kapcsolatrendszert.

Ami ha belegondolunk, azért egy érdekes kapcsolatrendszer, gondoljunk akár ’56-ra, amikor is ’55 és ’57 között teljesen jogszerűtlenül tartózkodnak itt az orosz-szovjet csapatok, hiszen a Második Világháború-t lezáró békeegyezmények rögzítik, hogy a szovjet csapatoknak ki kell vonulni Magyarország területéről, amennyiben Ausztria önállósága és függetlensége megvalósul. Ez ’55-ben megtörténik, tehát abban a pillanatban nekik el kellett volna hagyni Magyarország területét, és igazából az ő itttartózkodásuknak a jogi legitimációját aztán csak egy ’57-ben született szerződés teremti meg. Tehát van itt két éves luk a történetben, közben szétlövik Budapestet ’56-ban, stb. Ezt azért hozom szóba, mert zajlik, lényegében az Antall-kormány megörökli azt a témát, hogy szovjet csapatkivonás.

Említettem már, hogy volt néhány olyan örökzöld téma, amelyik szinte majdnem minden kormányülésen szóba került. Egyik volt ez a szovjet csapatkivonás. Erre egyébként ’89 tavaszán született meg még az előző kormányzat időszakában az egyezmény és a megállapodás.

Szakaszosan történik, mi megörököljük lényegében ezt az állapotot. Nagyon komoly tárgyalások folynak a csapatkivonással kapcsolatosan. Nem is annyira magáról a csapatkivonásról, hanem sokkal inkább arról, hogy az oroszok nagyon komoly anyagi kártérítést, jóváltételt kérnek a csapatkivonás fejében.

50 milliárd, illetőleg még több forint értékben, amit a magyar fél Antall József sugallattára nem igazán szeretne kifizetni. Azontúl, hogy igazából erre nincs forrás, de ennek megvan a részben a nemzetközi jogi alapja, részben pedig egy sokkal komolyabb alapja. A nemzetközi jogi alapját az előbb már említettem.

A komolyabb alapja viszont pedig az, hogy a szovjetek ezt a viszonylag hatalmas összeget azért kérték volna, hogy ők itt hagynak repülőteret, itt hagynak szovjet laktanyákat, valami 161 objektumot, szovjet objektumot hagynak itt épületekkel, infrastruktúrával, és hogy ennek fejében kérik ezt a hatalmas összeget. Igen ám, de ezek az objektumok nagyon hamar kiderült, és hát ez köztudomású volt, hogy környezetkárosodás szempontjából iszonyú állapotban voltak. Most akár csak a Gödöllői kastélyt ha említem, amit lóistállóként használtak, vagy magát a kastélynak a bizonyos termeit, vagy akár volt olyan repülőtér, ami annyira szennyezett volt az üzemanyagtól, hogy meg lehetett gyújtani magát a talajt és égett.

Tehát iszonyatos környezeti károkat okoztak az itt állomásozó szovjet csapatok. Tehát lényegében mi a tárgyalások során megpróbáltuk a szovjet követeléssel szemben ezt állítani, a környezeti károkat, és egyértelmű cél az volt, hogy nulszaldóra jöjjön ki a történet. Ők viszont rendületlenül ragaszkodtak, olyannyira, hogy amikor Jelcin Magyarországra jött ’92. novemberében, tehát már vége van lényegében a csapatkivonásnak, hiszen 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyja Magyarország területét, de az anyagiakról történő vita még akkor is zajlik. Az utolsó pillanatban is még a tárgyaló szovjet delegáció lényegében ezt tartja a legfontosabb kérdésnek, hogy magyar fél fizessen egy nagyon komoly összeget. Azonban Antall József a négyszemközti tárgyaláson Jelcinnel eléri azt, hogy Jelcin azt mondja, hogy „Nem!”, mármint a tábornokainak, és ő megy bele végül ebbe a nulszaldós megoldásba. Ennek viszont van egy kis előzménye, és erről mindenképp szólnom kell.

1991 augusztusában történik meg a moszkvai puccskisérlet. Amikor is Jelcint és az embereit a szovjet parlamentben körbeveszik, lényegében egy polgárháborús állapot alakul ki.

Gorbacsovot őrizetbe veszik, és Antall József az, aki azonnal támogatásáról biztosítja Jelcint és az akkori kormányzatot, hiszen a keményvonalasok indítanak támadást Jelcinnel és Gorbacsovval szemben. Lényegében, ha győznek, akkor vissza lehetett volna fordítani azt a folyamatot, ami a Peresztrojkával indult el, és bizony elképzelhető, hogy mindaz a demokratikus folyamat, ami megindult azért a Szovjetunióban is, az a visszájára fordul. Antall József független attól, hogy tisztában volt azzal, hogy- és ezt nagyon sokszor elmondta -, hogy az orosz nagymedve az igazából soha nem fog lemondani a világhatalmi szerepéről, és több száz évre visszamenőleg történelmi példákkal tudta igazolni, hogy igenis ez mindig is törekvése lesz, és ha belegondolunk, ez mind a mai napig azért a szovjet vezetésben benne van.

Ennek ellenére ő egy teljesen baráti és egy kölcsönös együttműködési viszonyt szeretett volna, és lényegében sikerült is kialakítani a szovjet féllel. Jelcin például többször szóba hozta, és nem felejtette el, hogy a világ, egyáltalán külföldi országok vezetői közül Antall József volt a második, aki az ostrom alatt fölhívta őt, és a támogatásáról biztosította, tehát a puccs időszakában. Ő ezt egy olyan gesztusnak vette, amit végül is azzal hálált meg, azzal is, hogy amikor itt ’92. novemberében Magyarországon járt, a magyar országgyűlésben, a magyar parlamentben ’56-ért bocsánatot kért, látványosan és nyilvánosan. Tehát ennyire sikerült elrontani a magyar-szovjet kapcsolatokat.

Tovább haladva, olyan témákban, ami, még egyszer mondom, folyamatosan, ha nem is alappal, de támadási felületet adott az Antall-kormánnyal szemben. Hosszan érintettem már korábban is a média kérdését, de ehhez kapcsolódóan azért még egy-két aspektust mindenképp el kell mondanom. Az egyik, egy kicsit oldalszála ennek a történetnek, a Duna TV létrehozása.

Iszonyú támadásokat kaptunk, azért, hogy egyáltalán először a Hungária Alapítvány került létrehozásra, amelyik működtette aztán a Duna TV-t. Amelynek egyöntetűen és alapvetően az volt a célja, hogy a határon túl élő magyarok tájékoztatását biztosítsa, ráadásul magyar nyelvem. És erre megfelelő forrást is kellett találni. Megtaláltuk azt a jogi kiskaput is hozzá. Szó szerint, ugyanis akkor még létezett a frekvencia moratórium, tehát abban az időszakban azért nem lehetett különböző egyéb TV csatornákat létrehozni. Kereskedelmi tévét például, a közszolgálati, bár akkor még nem így hívták, az állami rádión és televízión kívül, mert létezett egy frekvencia moratórium. Azonban ez műholdon keresztül történt az adás, és éppen ezért semmi köze nem volt ehhez a moratóriumhoz.

Sokan ebben nacionalizmust láttak, sokan ebben revinizmust [revizionizmust] láttak, tehát itt a Trianonnak a megkérdőjelezését, nyilvánvaló, hogy semmi köze nem volt ehhez. Ennek egyértelműen ahhoz a kijelentéshez volt köze, ami szintén folyamatos támadásra ha nem is okot adott, de fölhasználták. Antall József a miniszterelnöki szűzbeszédében, illetőleg korábban már az MDF országos gyűlésén is kijelentette, illetőleg amikor már egyértelmű volt, hogy miniszterelnök lesz, hogy ő lélekben, tehát ténylegesen 10 millió magyar, de lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

Érdekes módon ezt az egyetlen egy szót a támadói mindig lefelejtették az idézetből, a „lélekben” című szót, és éppen ezért sikerült aztán úgy kifordítani ezt a mondatot, hogy Antall József itt lényegében Trianont megkérdőjelezve vissza akarja állítani a korábbi határokat. Antall József valóban nagyon nagy hangsúlyt fektetett a határon túli magyarok jogainak védelme érdekében, erre tettem már említést, környező országokkal kötendő együttműködési alapszerződések kapcsán is, de egyértelműen a Duna TV létrehozása is ezt a célt szolgálta.

Tovább haladva, még mindig a médiafronttal kapcsolatosan, ennek a lezárását, illetőleg a befejezését nem hoztam korábban szóba.

Valamikor 1992-ben volt egy Állami Számvevőszék-i vizsgálat a Magyar Televíziónál, ami nagyon súlyos szabálytalanságokat állapított meg, és szó szerint benne volt ebben az ÁSZ jelentésben, amit az ÁSZ elnöke írt alá, hogy „Bűncselekményre utaló jelek is felfedezhetők ebben.” Na most érdekes módon az ÁSZ ezt nem a rendőrségnek küldte el, ami kötelezettsége lett volna, mint állami intézménynek, szervnek, hanem a kormányhoz küldte el, és a kormány ott állt kérdőjellel, hogy most mit csináljon ezzel, amikor itt feketén… feketén-fehérrel le van írva, hogy itt bizony nagyon súlyos költségvetési bűncselekmények történtek, hűtlen kezeléstől kezdve, stb., stb.

Éppen ezért egy saját vizsgálatot is elrendelt a pénzügyminisztérium által. Ez a vizsgálat is lényegében visszaigazolta mindazt, ami az ÁSZ jelentésben benne volt, és éppen ezért egy fegyelmi vizsgálat indult a Magyar Televízió elnökével szemben, amit ő személy szerint természetesen nagyon zokon vett, az akkori ellenzék pedig úgy kezelte ezt a kérdést, hogy az egész csak azért indul, mert az Antall-kormány be akarja darálni és térde akarja kényszeríteni a közszolgálati médiát. Ez a fegyelmi eljárás végül aztán befejeződött, anélkül, hogy bármilyen döntés született volna, ugyanis ’93. január 6-án, ha jól emlékszem a pontos dátumra, váratlanul Gombár Csaba írásban benyújtotta a lemondását, és ugyanaz nap pár órával később Hankiss Elemér szintén benyújtotta a lemondását.

Pont kormányülés volt, amikor ez kiderült, és érdekes módon a kormány egyes tagjai azonnal úgy reagáltak rá, hogy akkor ezt a miniszterelnök azonnal fogadja el írásban, és ezt tegyük közzé. Én képviseltem azt az álláspontot, hogy miután a lemondás egy egyoldalú jognyilatkozat, itt nem kell semmilyen látványos elfogadása ennek, tehát nyilvánvaló, ők lemondtak, akkor megszűnt az ő megbízatásuk, és ez a tisztségük, és lényegében erről a köztársasági elnököt tájékoztatta is a miniszterelnök úr. Ekkor már kinevezésre került nagyon hosszú huzavona és nagyon hosszú áldatlan civakodás árán két alelnök a két médiához, Nahlik Gábor és Csúcs László, akiket egyébként, hát enyhén szólva ellenségesen fogadtak az adott szervezetnél.

Csúcs László amikor például bement első munkanapján a Magyar Rádióba, akkor a folyosón többen leköpték például, ami hát egy érdekes fogadtatás egy szervezet vezetője esetében. Tehát egy olyan felfokozott politikai hangulat fogadta és várta ezeket az új alelnököket, ami ha nem is menti fel őket a későbbi cselekedetük miatt, de valahol emberileg talán érthető, ugyanis amikor már az általam említett két elnök, Hankiss, és Gombár Csaba lemondott, lényegében alelnökként ők lettek az elnökei, megbízott elnökei a két intézménynek, és akkor személyes véleményem szerint is tettek néhány nagyon rossz lépést, amelyek utólag visszaigazolták talán mindazokat a vádakat, amelyek előzetesen teljesen irreálisan hangoztak. Ennyit talán a médiával kapcsolatosan.

Még egy dolgot el kell mondanom, ami valahol visszatér és visszaköszön a privatizációhoz, de a médiához és a sajtóhoz mindenképp hozzátartozik. Hogy a spontán privatizáció keretében sikerült például a megyei lapokat állami tulajdonból kiszervezni, és olyan politikai kezekbe adni, aminek köszönhetően, mire felocsúdott az Antall-kormány, egyáltalán nem volt rá jogi eszköze, hogy ezt megakadályozza, valamennyi megyei lap az gyakorlatilag, hát politikai értelemben nem kormány közeli kezekbe került, és bizony egyértelműen azt az ellenzéki politikai magatartást és véleményt tükrözte, amit az országos napilapok döntő többsége is. Egyetlen egy olyan napilap maradt eredetileg, amelyik bár kifejezetten kijelentette, hogy ő nem kormányzati lap, és nem kormány közeli. Ez a Pesti Hírlap volt, illetőleg volt egy teljesen elvetélt kísérlete az Antall-kormánynak, az Új Magyarország napilap létrehozása, ami, hát, egyértelmű, hogy nem volt egy sikeres. Részben megfelelő forrás sem volt hozzá, részben pedig addigra már úgy kialakultak a médiafrontok, és a közvélemény is annyira át volt hangolva, hogy ennek a lapnak már igazából nem lehetett pozitív hatása és szerepe sem a médiaviszonyokra, amely, – és ezt már azért említettem, de kénytelen vagyok visszautalni -, egészen a kerekasztaltárgyalásokra visszavezethető, hiszen ott az I/V-ös albizottság, ami a médiával foglalkozott Haraszti Miklós Ellenzéki Kerekasztal képviselő által vezetve, tudatosan nem kívánt eredményre jutni, és ők ezt végig képviselték azon négy év alatt is, mert nekik az a kialakult médiaviszonyrendszer személyileg teljesen megfelelt, és az a politikai beágyazottság, ami akkor jellemző volt a magyar sajtóra és médiára.